Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2020 / 6. szám - Borsodi L. László: A számkivetett én seholvidékei (Bodor Ádám: Sehol)

111 ságszolgáltatástól. De bűnné válik a hazugság és az elhallgatás is: Carlos (immár Karesz) nem beszélt Benzovicsnéval, ő Etelkától remél új kezdetet, az énelbeszélő pedig hallgat arról, hogy ő lehet Dina szeretője. Tehát magának az elbeszélésnek a szövete sem men­tes az ámítástól, a látszatkeltéstől, a bűntől, s mint ilyen, megbízhatatlan. A mű belső logikájának rendje szerint a földi értelemben vett egyik legsúlyosabb bűnt, a hazugságot természetesen nem követi felháborodás, nincs erkölcsi következmény, tehát bűnhődés és feloldozás sincs, evilági viszonylatban marad az abszurd uralma, ami immár az elbeszé­lés tevékenységét is megfertőzte, bár ennek lehetősége kezdetektől fennállt, amennyiben a narrátor mindig része is az elbeszélt világnak. Így jutunk el a Pitvarszk ban a semmiig, az énelbeszélő seholvidékének mélypontjáig, a teljes kiüresedésig, a halálig. Az abszurd túlnő az életen. A társ, Marlenka korábbi elszökése, majd halála nem vált ki érzelmeket az elbeszélőből, sem kíváncsiságot halálá­nak a körülményei iránt, sem felháborodást Mihadass főhadnagy szemtelensége miatt. Azt kéri levélben ugyanis a főhadnagy, aki Marlenkát korábban elcsábította, és akinél meghalt, hogy vigye haza, és ő temesse el. A halállal való szembesülés nem számve­tésre, összegzésre készteti a beszélőt, még csak halálfélelmet sem vált ki belőle (vagy legalábbis nem ad számot róla), sokkal inkább közönye válik nyilvánvalóvá. Inkább egy-egy részleten akad meg a figyelme, például Mihadass nevének hangzásán, vagy Camus Közöny ének főszereplőjéhez, Meursault-hoz hasonlóan, úgy tűnik, jobban érdek ­li a Bettyvel való szeretkezés lehetősége, mint Marlenka halála. Amint azonban azt az elhallgatott halálesetnek a meghitt pillanatokban való kimondása érzékelteti: számára a testiség sem okoz már örömöt, a világtól való távolsága és a világon kívülisége az ő létmódja, ami nem feltételez célelvűséget, értelmes létezésbe vetett hitet. Nem annyira tudása, mint inkább megérzései vannak a világról és világban létéről: „Végül az a pézs ­maszag, abból már sejthettem volna, hogy változóban a világ. Sejthettem volna, biza.” A sejtés azonban nem válik távlattá, tudássá, a fejlemények, történések nem jutnak el végkifej­letükig, inkább megakasztások, beteljesülés nélküliség, a létbe zártság a sorsa, ami iránt közönyös. Ennek a létbe zártságnak a Milu ban a börtön a metaforája, amelyben Bozi és énelbeszélő börtönszakácsok, és akiknek életét a börtönlét diktálta ismétlődésekből adódó automatizmus szabja meg, tehát nem kell gondolkodniuk, sorsuk eleve elrendelt, a keretek határozzák meg őket, és nem ők formálják létezésük paramétereit. Hogy nem gondolkodó, hanem el-, egyben létre ítélt emberszerű lényekről van szó, azt jól mutatja, hogy mihelyt megváltoznak a körülmények, kizökkennek állandónak hitt állapotuk­ból, sorsukkal megbékélt helyzetükből vagy közönyükből. Az egyik változást Pamfil, a kiváló hetes szakács távolmaradása, a második jelentősebb fordulatot Milu érkezése jelenti, akinek még három hete van a szabadulásig. Milu – a börtön, az elítéltek világá­ban különösen – kirívó figurának minősül: Bozi számára a konyhára beosztott újonc neve kelt zavart („nekünk ez nem név” , tehát létezését kérdőjelezi meg), illetve a hosszú haja. „Talán egyenesen a jóistentől van hajnövesztési engedélyed?” – kérdezi tőle Bozi, mire Milu bólogat: „Tőle. (...) Gondomat viseli születésemtől fogva. Most is ő szólt a parancsnok úrnak, hogy küldjön engemet a konyhába, és hogy ne nyúljanak a hajamhoz.” A hosszú haj eleve sámsoni lénynek mutatja Milut, egy másik világból jött, mitikus figurának, igaz, hétköznapi díszletek között, az Istennel, a transzcendens világgal való kapcsolatára utalása azonban a hosszú hajjal együtt jézusi vonásait emeli ki, aki így a látszatokban élő Leordina Carlosának ellenpontjává válik. Azt mondják, a játékban mindenkinek meg ­mutatkozik az igazi énje. Nincs ez másként a Bozi, az énelbeszélő és a Milu által játszott

Next

/
Thumbnails
Contents