Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 6. szám - Szabó Gábor: Variációk Bodorra (Bodor Ádám: Sehol)
106 A Sehol novelláinak mindegyike az agresszió közömbös gépezete által működtetett viszonyok kilátástalan rendjét veszi szemügyre. A szorongató, fenyegető – éppen közönyös mindennapiságában ijesztővé váló – atmoszféra Bodor írásainak mindig is egyik alapvető jellegzetessége volt. Míg azonban legjobb műveiben mindez valami ködszerűen sejtelmes módon, a szövegek nyelvi-retorikai megalkotottságából párolog elő, a Sehol novellái többször is a direkt hatáskeltés kétes eszközeivel próbálják előhív ni ezt az érzést. Ezek közé sorolnám többek közt A Matterhorn mormotái már idézett, bombasztikus zárómondatát. Vagy akár a Leordina című történet felvezetését, ahol az elbeszélő közlése szerint a falu nevéből már „első pillanattól valami homályos fenye getés áradt.” Nem az a probléma, hogy sem az elbeszélés – ami alighanem a kötet leggyengébb darabja –, sem pedig a címadó falu egyáltalán nem áraszt semmiféle baljós (sőt semmilyen) hangulatot sem, hanem az a némileg hatásvadász eljárás, amellyel ezt a hiányt pótolni akarja. A novellákat mintha nemegyszer a túlbeszélés, a felesleg retorikája itatná át. A mesteri sűrítés Bodorra jellemző eszközei inkább csak egy-egy szövegtömbben, részletben villannak fel, mintsem a szövegegész formanyelvének feszességében. Ugyanakkor bővelkednek olyan döbbenetesen erős képekben is, amelyek a legjobb Bodor-szövegek emlékezetes pillanatait idézik meg. Egyebek mellett például a Milu levágott hajából szerteguruló vérgyöngyök, vagy Paraszkíva szőrrel teli fürdővízben lebegő holttestének leírása ilyen. Ezek a pillanatok egyszerre jelzik Bodor Ádám írói nagyságát, és teszik még inkább láthatóvá az új kötet halványabb, vagy épp önismétlő poétikai megoldásait. A Sehol novellái egy nagyon jelentős szerző saját életművére írt témavariációi.
