Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 6. szám - Jurij Levitanszkij: Csipkebokor piros ága; A kör szorul (versek; fordította Soproni András)
87 Ó, ne siess, ne siess, van időd, a tiéd a jövő maga, várnak a távoli évek, a harmadik ezred. Ó, korai még neked, ó, korai még ez a lecke, könyörgök a térdemen állva előtted a földön. Mentsd ki, szakítsd ki magad, verekedd ki, amíg teheted, amíg enged a tél köre, enged a hófalú börtön. Menj utadon, eleresztlek – a bűneimért a bocsánatod esdve bocsájtlak utadra, utadra eresztlek. Gémberedő kezem ifjú kezed elereszti. A vég meg a kezdet. Mégis, a távolon át idezúg a harang riadója, és libben a téli homályban a hópihetáncban a hóvihar álma: a tétova lámpa világa Alkonyatom tüze, tél csodaklárisa, csipkebokor piros ága. A kör szorul A kör szorul. Fogytán a hű barát, Kinek tudom örömét, bánatát, Kinek testvére egy test-vér velem, S ki ellensége, százszor az nekem. A kör szorul. Fogytán, mindegyre vész Az ismerős arc és baráti kéz. És nő a nincs köre, süket harang Sok elcsitult, örökre néma hang. Ki megmaradt: tudok ötöt-hatot, S még ennyiért is hálát adhatok. Mert évről évre több fonál szakad, És évről évre súlyosabb a csend,
