Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2020 / 6. szám - Zalán Tibor: Anya, te vagy? (Hangjáték)

68 Fiú Kicsit sajnáltalak, tudod-e? Anya De nem találtál a régi újságok c í mlapjain. Fiú Először persze borzasztóan dühös voltam. Úgy éreztem, ebben is becsaptál. Anya Találkoztál régi kollégákkal. Fiú Mind emlékezett rád. Anya Sok irigyem volt. Fiú Nagyon szépeket mondtak rólad. Túlságosan is szépeket. Anya Tényleg? Nem csak úgy mondod? Fiú Tényleg szépeket. Anya Elmondták, hogy csapivalóan tehetségtelen voltam. Fiú Emlékszem, az egyiknél még mindig ott van a fényképed ez éjjeli szekrényen. Anya Azt kérdezted tőle, milyen színésznő voltam. Fiú Már nagyon öreg volt. Anya És ő azt felelte, káprázatos minden jelenetemben. Fiú Azt mondta, amit a többi. Anya És közben véreset köpködött a zsebkendőjébe. Fiú Nyomot hagytál az emberekben. Anya Az emberek hagytak bennem nyomot. Fiú Igazából nem volt egyetlen jó szereped sem. Anya Úgy mentem be a színházba, mint a nagyasszonyok. Fiú Néha egyetlen mondatot sem kaptál. Anya Nem volt olyan darab, amelyikben ne játszottam volna. Fiú S nem volt olyan rendező, igazgató, díszlettologató ember, akivel ne feküdtél volna le. Anya Nekem kellett a színház! Fiú Nekik meg te kellettél. Pontosabban, nem is te. Anya A játékom. Fiú A tested. Anya A tudat, hogy velem vannak. Fiú A pletyka mindegyiknek, hogy neki is sikerült, neki is. Egy egész színház találgatta, ki lesz a következő. Nálad! Anya Gazemberek. Fiú Pár év alatt mindenki kurvája lettél! Anya Magas körökben mozogtam. Fiú Igen. Minisztereket is részesítettél a kegyeidben. Anya Mítosz voltam, két lábon járó mítosz. Fiú Egy örökké a hátán fekvő, lábait széttáró m ítosz. Szép! Anya Ne légy tiszteletlen! Fiú Hát nem látod? Anya Mit nem látok? Fiú Az atyaúristennel is lefeküdtél, mégsem tudtál kiharcolni magadnak egyetlen rendes főszerepet sem! Anya Az ágyban nem színésznő voltam. Fiú Csak a magányodat értették félre.

Next

/
Thumbnails
Contents