Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 6. szám - Füzi László: Benes József művészetének sajátos vonásai
52 Hatalmas rendszert alkotnak, de nem statikus, hanem mozgásban lévő rendszert, mondom, amely éppen a motívumok, színek, anyagok változása révén mutatja a maga által értelmezett idő és külső világ változásait. Merthogy Benes munkáin számos, az idő és a tér által meghatározott változás figyelhető meg. Ha olyasvalakivel beszélgetek, aki Benes munkáit a zentai korszakából ismerte, azonnal a Tisza-partok markáns színeit, erős ecsetvonásait és tömbszerű formáit említi. Ezzel szemben az újabb Folyópartok , ezekből szerepel néhány a kettőezeregyben megjelent katalógusában, színesebbek, összetettebbek, s talán lágyabbak is, mint a korábbiak. Változás történt tehát Benes világában. De milyen változás? Ismét Tolnait idézem: „Mint impresszionista tájképeket, dombokat, szemétdombo kat fest, amelyek, ha jobban megnézzük, hullahegyek, dögtemetők valójában... Máskor egy gyárcsarnokot látunk, ahol az embert préselik, fagyasztják kockákba, de az sincs kizárva, óriás nyomdában vagyunk, ahol az ember, mint olyan arcát nyomják óriás plakátokra... Máskor pedig fürdőznek ezek a sematikus figurák, de nem tudjuk, azúrban-e vagy forró kátrányban.” Benes munkáinak a rendszerszerűsége és az azon belüli változások Faragó Kornéliát is foglalkoztatták. Ennek kapcsán írta: „Annak kell ugyanis aprólékos pontossággal beépülnie az értelmezésbe, hogy Benes időből-térből kiragadott, határozatlan hátterű, reprezentatív figuraváltozatai hogyan jutottak el a viszonyban lét hiányától, a teljes kontextusvesztettségtől a környezeti viszonyokban alakuló identitás képi megfogalmazásáig. A szabadsághiány megdöbbentő reprezentációjától a lehetségesség, majd a szabadulásban levés felmutatásáig. Annyi bizonyos, s ezt már a kezdetektől tudjuk, Tolnai Ottó korai felismerései nyomán is, hogy Benes művészi koncepciójának jellegzetessége: a végső konklúziók mindig, minden új képi gesztus esetében mélyen összefüggnek a kiindulási pontokkal. A Vakrepülés című sorozat darabjai vállalkoztak a minden korábbinál politikusabb asszociációk megnyitására is, olyan horizontokéra, amelyek a társadalmi aktualitásokra való közvetlen reflexiónak is teret adnak. A mozdulati dinamizmussal telített, könnyed szépségű szabadságlények, megteremtve a viszonylati összefüggések atmoszféráját, átformálják a kép szerkezetiségét, és ezáltal prezentálják saját másságukat, de mégis visszamutatnak minden korábbi benesi figurális gondolatra, e gondolatok fázisaira – egészen a kezdetekig.” A változásoknak ez a módja szintén a benesi világ sajátos vonásaihoz sorolható. Nyilvánvaló, ha ez az életmű eljut majd a teljes feldolgozottságáig, akkor a művészettörténészeknek ennek a művekből kibomló rendszernek a főbb sajátosságait és mozgástörvényeit is be kell mutatniuk. Benes nem időtől és tértől elszigetelten, hanem nagyon is konkrét időben és térben hozta létre életművét. Ennek a nyilvánvaló ténynek fontos következményei voltak pályája egészét tekintve is. Egyrészt neki is meg kellett küzdenie önmaga világának elfogadtatásáért. Nem a hétköznapi szintet említem, nyilván azon is, de a művészet világában is. Csernik Attila az emlékezésében mondja:
