Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 4. szám - Sipos Lajos: „Nem dolgozik el mindent az utókor elől”
55 Sipos Lajos „Nem dolgozik el mindent az utókor elől” Lengyel András: Tömörkény-tanulmányok Nagy sebességgel esnek ki azok a szerzők az irodalom kanonizáltnak jelzett rendjéből, akik fontosnak tekintették a képviseleti elvet, a személyességet és a jelentést. Ugyanakkor nőni látszik azoknak a fontossága, akik a dekonstruktivistahermeneutikus-posztmodern irodalom fogalomrendszerében gondolkoznak, s úgy vélekednek – Jauss szavaival szólva –, az irodalmi mű „olyan beszéd, amelynek elhangzása közben kell megteremtenie az őt megérteni képes beszélgető társat”. Ebben a hullámban különösen méltánytalan helyzetbe kerülnek azok a szerzők, akikre rá lehet mondani, nem kis csúsztatással: a platoni fogalom szerinti „valóság”-ot mimetizálták. Ez utóbbi körbe soroltatnak a személyes és társadalmi helyzetüket tematizálók, ezt irodalmi beszéddé formálók, s azok, akik látszatra a népélet tereit, tárgyait, történéseit, fordulatait, beszédmódját is mozgósították szövegeikben, akiknek ihletettségét néprajzi jellemzéssel is le lehet írni. Ez utóbbi körbe tartozónak tekinti a felületes vélekedés Tömörkény Istvánt. Tömörkény életművének befogadását sok minden nehezíti. Lengyel András évjelölő összeállítása szerint nyolcvankilenc napilapban, élclapban, évkönyvben, szakfolyóiratban jelentek meg tárcái, tudósításai, karcolatai, novellái, néprajzi érdekű írásai, nyelvjárási és szótörténeti közleményei az Aszód és Vidékétől, a Borsszem Jankó tól, a Hadügyi Szemlé től a clevelandi Szabadság ig, a Szegedi Híradó ig, a szabadkai Tulipán ig, az Ethnographiá tól a Magyar Nyelv ig. Ennek a hatalmas anyagnak jó része még nem jelent meg kötetben, nem tudható, hogy azonos vagy hasonló címmel jelzett szövegek egyszerű átvételek csupán vagy újraformált szövegek. Akadályozza a recepció alakulását, hogy a „néprajzi hitel” szókapcsolattal jelezhetőnek gondolt írásai, alaposab b mérlegelés után, nem a címben ígért élet-, gondolkodás- és beszédmód reprezentációi. Jól mutatja a félreolvasás lehetőségét az 1912-ben megjelent Levél a pusztában című szöveg. Minden kétséget kizáróan az írásnak van egy rétege, melyben a szegedi Városi Múzeum munkatársának, majd igazgatójának, Tömörkény Istvánnak, a néprajzi gyűjtemény gyarapítójának személyes tapasztalata jelenik meg. A történet középpontjában látszólag Borsodi Bálint számadó gulyás van, aki várja katonafia levelét. A szöveg el-elkanyaro dásaiból kiderül, miért nem a tanyára, miért a pusztába küldik az írást, milyen úton-módon jut el a levél a címzetthez, hogyan történnek hetenként „a napszámos fogadások”, miként terelik másfelé a nyájat, „ha mező füvét fölette a jószág”, miként ebédelnek a gulyások a „cserény”-ben (A magyar nyelv nagyszótára meg -
