Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 3. szám - Demeter Zsuzsa: A történetek megtalálják medrüket (Kabdebó Lóránt: Esettanulmányok? Sorsvállalások!)
122 Demeter Zsuzsa A történetek megtalálják medrüket Kabdebó Lóránt: Esettanulmányok? Sorsvállalások! Ritkán szoktam tanulmánykötetet elejétől végéig elolvasni – főként, ha az egyes tanulmányok szerteágazóak, ha a Nyugat költészete mellett a kortárs magyar irodalomra, prózára és lírára, határon innen és túl egyaránt kitérnek. Márpedig Kabdebó Lóránt kötete, az Esettanulmányok? Sorsvállalások! című, amely elnyerte az MMA 2019. Évi Könyv Nívódíját, első látásra meglehetősen heterogénnek tűnt ahhoz, hogy csak szemelgessek belőle. Hogy mégsem ez lett belőle, az nem széles érdeklődési körömnek köszönhető – mondhatnám, Kabdebó könyvének az első, Névjegy helyett – interjúkkal körüljárva magamat című része győzött meg a továbbolvasásról, de ez csak részben lenne igaz. Meggyőzött már maga a fülszöveg. Mert ki ne veselkedne neki egy olyan tanulmánykötetnek, amelynek a fülszövegében ezt olvassuk: „Kevesen olvasunk irodalomtudósi, irodalomkritikusi szövegeket. Mert hol magamutogatók, hol szűkkeblűek, máskor meg szárazak, túlságosan tudományosak; bosszant, ha nem értjük, még jobban, ha értjük őket.” Ritkán tapasztalt őszinte megfogalmazás – mindemellett nem vonatkoztatható Kabdebó kötetére, hiszen, folytatva a fülszöveget: „Kabdebót olvasni jó.” Ritkán leírható mondat egy tanulmánykötetről – mely úgy tételezi magát tanulmánykötetnek (Esettanulmányok nak), hogy rögvest meg is kérdőjelezi a műfajt: Sorsvállalások . Ebben a kettősségben, műfaji megkérdőjelezésben tudom tetten érni, miért is jó Kabdebót olvasni – nem lenne pontos a megfogalmazás, ha azt mondanám, nem tanulmányokat olvashatunk ebben a majd’ ötszáz oldalas könyvben – Kabdebó Lóránt úgy tud az irodalomról, s azon belül – többek között és elsősorban – Szabó Lőrinc költészetéről tanulmányokat írni, hogy a lenyűgöző szakmai tudás mellett az irodalomhoz/Szabó Lőrinchez való „szegődéséről” is vall. Másként, azt hiszem, nem is lehet(ne), hiszen ez a vallomásos, személyes, esszéisztikus nyelv az, ami átemeli Kabdebó könyvét a megszokott tanulmánykötetek során – lenyűgöző filológusi tudással, a szerző kíváncsiságát és lelkesedését átadva ráveszi a gyanútlan lapozgatót az egész kötet, sőt, a szerző által tárgyalt könyvek azonnali beszerzésére és elolvasására. „Egy interjúba nem írhatok bele egy könyvet” – mondja szabadkozva a szerző a 65. oldalon, a Névjegy helyett fejezetben. Négy interjú nyitja a könyvet, az első kettő (Főnix-példázat – magyar módra; Számvetés a feleségnek) amolyan fiktív interjú, ame lyek nemcsak arról győznek meg, hogy érdemes végigolvasni a könyvet, hanem
