Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 3. szám - Surányi Dezső: A Duna–Tisza közi tanyák – pannóniai gyökerekkel?
95 „gazdálkodóira”. Az ún. nagy szarmata sáncrendszer – a Csörsz-árok, amely a Dunakanyartól a Bánátig húzódott, épp ekkor vont el sok-sok munkáskezet. Amikor 370 körül a hunok átkeltek a Volgán, leigáztak több népet, majd a 4. század végén elindította a germán törzsek népvándorlását nyugat felé. Nagy Theodosius császárnak sikerült kiűznie a Balkánról a gótokat, de csak hosszú és véres küzdelmek árán; ekkor kezdődött Pannóniának az utolsó békés időszaka. Viszont 395-ben a Római Birodalom végérvényesen kettészakadt. Az 5. század elejére még inkább háborús övezetté változott a Kárpát-medence. 433-ban egész Pannónia a hunok kezére került. A pannóniai provinciák teljesen elvesztek, és az 5. század végére bizonyos agrárvonások maradtak meg, noha a két Pannónia az ökológiai romlásában kevésbé volt szembetűnő: sem település-, sem útszerkezetben nem változtatták meg a pannonok hagyatékát. A római kori Balaton (Pelso) vízszintje a mai szinttel közel azonos volt, amit a Galerius császár által építtetett Sió-zsilip is segített. A meleg, száraz periódus jellemezte a római kort – pl. a Fertő tó ki is száradt, és a Duna menti római erődök zöme ma – éppen ezért nem volt víz alatt. A római kori Pannóniában szemimediterrán jellegű éghajlat uralkodott, csapadékhiánnyal és az élővizek vízszint csökkenésével küszködve. Régóta vita folyik a római kori szőlőtermesztésről és annak hatásairól is. Ma sem tudjuk, hogy itt a római telepesek mediterrán fajtákat telepítettek-e, vagy az ittenieket művelték, netán a Szerémségből hoztak szaporítóanyagot. A római szőlőművelésről itteni művészi alkotások árulkodnak. Persze még mindig nagyon keveset tudunk a pannóniai gyümölcsök termesztéséről, hisz szarkofágokból előkerült magvak származása csak a fogyasztásukra, de nem a termesztésükre bizonyíték. Pannóniában mintegy ötszáz (!) villa rustica létezett (Bíró 1999, Firnigl 2012), így joggal tételezhető fel, hogy a Duna sem stratégiai, sem társadalmi-demográfiai és gazdasági értelemben nem volt igazi határ, az ókori „vasfüggönyt” a római politikai-gazdasági hatások túlléphették. A katonai táboroktól és hadi utaktól távolabbi helyeken a rómaiak jelenléte a 2. századig alig látható; sőt a légiók segédállományát és az útbiztosító alakulatokat a helybeliek adták. A Csörsz-árok kiépítése viszont jelzi a késői Római Birodalomnak és a Barbaricum itteni területén élő népeinek az együttműködését! Hiába hiányoznak a források, a dunántúli s az alföldi, illetve egyéb tájak tanyáinak funkcionális szerkezeti és működési kapcsolatára okkal gondolhatunk. A nem túl produktív, ún. vad talajváltó elvet követő gazdaságok nagyon lassan alakultak át, s lényegében ez a módszer a villagazdaságoknál még sokáig együtt létezett bizonyos barbár földhasználati módszerekkel. Nézetünk szerint ez a vegyes forma bizonyosan átkerült az Alföldre is. A villagazdaságokban eleinte az önellátás volt az alapvető cél, de később specializálódtak, felesleget (már piacra) is termeltek. A birodalomra jellemző nagybirtokok, melyek a rabszolgák mellett szabad munkaerővel is folytathattak, a pannóniai területekre sem volt jellemző. A pannóniai szerszámleletek, vagy a fenékpusztai s balácapusztai gazdaságban pl. őszi búzát termesztettek, szemben az őslakosság által használt tönkével, talán alakort is. A szőlőtermesztést Domitianus rendelete (Mócsy 1990) nehezítet-
