Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 3. szám - Kontra Ferenc: Nagy fogás
5 – Kik beszélik? A kocsmában az ivócimboráid? Mert azok aztán jót akarnak nekem is meg neked is. Micsoda káröröm, ha összeugrasztanak bennünket. – Nem tisztáztad magad. Miért is voltatok együtt? – Nem voltunk együtt. – Hol voltatok? – Sehol. Cipelt két szatyrot a városszéli bevásárlóközpontból. Igyekezett a járdán a buszmegállóba, mert te nem szoktad elvinni bevásárolni. – Mivel vinném? – Ezzel a hűtőkocsival. – Hogy kiröhögjenek? – Mit szégyellsz? A menő furgonodat vagy az asszonyt? – Nem vagyok én papucs. – Persze, az én autómba való, a hátsó ülésre, egy zsák krumpli meg a sonka közé, amit majd felzabálsz. És ha hazaviszem, még meg is gyanúsítasz. – Szóval panaszkodott rám! És te megvigasztaltad? – Dehogy panaszkodott. Végig csak magasztalt, hogy mekkora férj vagy! – Akkor miért suttyomban szállt ki a szomszéd utcában? – Mert a jó anyjánál hagyta az áru felét. Mert neki is bevásárolt. Mikor láttad utoljára? Már csak bottal tud jár ni. – Ahhoz neked semmi közöd! Hallgattak. Egyre lassabban haladtak, a feszültség tapintható volt. – Ez most egy fuvar? Mit szállítunk? Kinyögnéd végre, hova megyünk? Lenne jobb dolgom is. – Majd lesz! Útközben elmesélem. Ha nem lenne közös a vállalkozásunk, most biztosan mást választottam volna. – No, azt megnézném, kit találnál helyettem, akiben megbízhatnál. Az idősebb fontolóra vette, amit hallott. Be kellett ismernie, hogy eddig még mindenki átverte, akivel közös vállalkozásba kezdett. Idősebbek is, dörzsöltebbek is voltak nála. De azért azt egyik se tette meg, hogy kikezdjen a feleségével. Ezt egy férj nem hagyhatja annyiban. Milyen tekintélye lesz ezután? De elhessegette most ezeket a gondolatokat, eltökélte, hogy véghezviszi, amibe belekezdett, és éppen oda tartottak... – A múlt héten megálltam egy üres placcon. Figyelsz? – Hogyne, el tudom rólad képzelni. – Ismerem ezt a környéket, ez egy akácos, már régóta gazdátlan. Nem is tudom, hova költözött a család, még fiatalok voltak, talán Norvégiába, szóval haza se jöttek többé, ez a kis földdarab azóta így áll. Nem olyan nagy , hogy érde mes lenne megtisztítani. Lejt is. A fene se szedi ki azt a rengeteg gyökeret, ami itt van. Csak ilyenkor lehet rajta átgázolni, mire lehullnak a falevelek, kiszáradt már az aljnövényzet, de nyáron sem jár erre senki, embermagasságú a bodza meg a galagonya, és ki tudja, talán megvan még a kút is, és belezuhanhat az ember, valamikor tanya volt, de már elhordták a cserepét is. – Akkor itt dugtad meg a lakodalmas Julkát? Suttogtak ám róla! – Normális nőket is találok, ha akarok. – Akkor meg miért álltál meg ilyen eldugott telken?
