Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 1. szám - Juhász István: Záróakkord
25 – Lám, mennyit változhat az ember egyetlen napon, reggeltől estig. Nem tagadom, egyszerre erőt ad és kétségbe ejt újszülött biztatásod. – Majd kezébe vette a borospoharat, s mielőtt koccintásra emelte volna, váratlan ötlettel bekapcsolta a rádiót. Teljes erővel Beethoven Egmont-nyitánya szólt, kísérőzene egy szomorú játékhoz. Megilletődötten hallgatták. – Azokban a fényes napokban is ezt játszották... ez jelképezte egy nép hősies küzdelmét a zsarnokság ellen. – Felséges zene... figyeld... szavak nélkül milyen elemi erővel hirdeti a szabadság eszméjét. A mi reményünket, hogy a jövő szörnyű terheit kidobhatjuk életünk léghajójából, hogy messzebbre és magasabbra jussunk. Ne legyen igaz, amit eddig gyarló módon elhittünk, nagy általánosságban, hogy a svéd szőke, az olasz vidám, az angol hidegvérű és a magyar sikertelen. Mostantól nem veszíthe tünk, drágám! Milán két tenyerével megsimította Klára arcát, hangjában most bizonytalanság rezdült. – Lesz időnk a győzelemre? Mit gondolsz, mennyi idő kell „lemosni a gyalázatot”? Az atommag hasadásának felezési idejét a tudósok pontosan kiszámították. Az is egyértelmű ma már, hogy a sejtek hétévenként teljesen kicserélődnek szervezetünkben. Valószínűleg minden rombolásnak van felezési ideje. Egy ilyennek, mint ami itt történt, mennyi lehet? – Hallgasd a zenét. Megható és magával ragadó... végigkísérte eddigi életünket. – Valamennyien egy gyalázatos diktatúra sugárfertőzöttjei vagyunk. Meddig várjunk, Klára, amíg valami földereng szépséges ragyogással? Mennyi lehet a tisztulás felezési ideje? Az asszony színültig töltötte a kristálypoharakat, az egyiket férje kezébe adta, lassan a szoba közepére indult, a felszámolt kupac helyén a szőnyegre kucorodott, úgy, hogy lábait felhúzta, és két karjával átfogta elöl a térdeit. – Figyeld jól... ez most a kísérőzene záróakkordja. Nekünk talán új korszak nyitánya. – Milán, kezében poharával Klára mögé ül a padlóra. Hátuk és fejük szorosan összeért. Akaratlan olyan formát öltöttek , akár valami élő Janus-szobor. Mozdulatlanságuk is szoborszerű volt a félsötétben. – Ha abból indulunk ki, amit az imént mondtam, hogy az ember sejtjei hét esztendő alatt egyfajta újjáteremtődés ígéretével kicserélődnek, a társadalom, a nemzet testében is remélhetőleg megtörténhet valami hasonlóan nagyszerű folyamat. – Erre hét esztendő ijesztően kevés. – Tizennégy? – Talán a lélek romeltakarítására elegendő? – Huszonegy? – A megalázottság és megnyomorítottság feledésére? – Huszonnyolc. – Az új alkotmány és törvénykönyvekhez. – Harmincöt. – Ha tágabb hazánk, Európa, ahová majd csatlakozhatunk, segít példával, pénzzel. – Negyvenkettő.
