Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 2. szám - Simoncsics Péter: Légy, aki vagy! (Vekerdy Tamás 1935–2019) emlékezete
122 mellett. Nem hagyta szó nélkül azt sem, ha az általa alapított iskolákban működő tanítók tevékenységében doktriner vonásokat fedezett föl, ekkor is szabad emberként viselkedett. Különös állomása Vekerdy Tamás írói és életpályájának 2002-ben megjelent monumentális Széchenyi je, amelyet tizennégy éven keresztül írt 1976 és 1990 között. Szokatlan munka ez a fikciós – méghozzá magyarázó jegyzetekkel ellátott – napló-parafrázis, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy pszichológus írta – egy bolondházba zárt, bocsánat, „idegszanatóriumba” önként vonult történelmi személyről, aki sokszor maga sem tudta, hogy épeszű-e még, nem beszélve környezetéről, kiváltképp orvosairól, akik meg voltak róla győződve, hogy nem normális. Vekerdy könyvének szokatlansága abban áll, hogy tudjuk, méghozzá tőle, hogy milyen mélyre merült a pszichológiát gyökeresen megújító, s ekként fölforgató XX. századi gondolkodók, Sigmund Freud (1856–1939) és Carl Jung (1875–1961) tanításába. Széchenyi alakját ő mégis a fikció megkövetelte hitelhez („az epikai hitelhez”) való hűség miatt a kor – innen visszatekintve kezdetlegesnek és naivnak tűnő – pszichológiája szerint (amilyen pl. Cesare Lombrosoé volt) írta meg. S ettől bomlásnak indult lelkű hősének küzdelme démonaival még inkább hitelessé lesz, mert olyan hatalmas erőkről ad jelet, amiket csak Freud, Jung és az őket követő megújult pszichológia tudott évtizedekkel később valamennyire „megszelídíteni”. Műveiből tudjuk (pl. Naplók könyve , Kossuth, 2016) milyen elementáris élmény volt számára 1956. Széchenyi je ennek a sorsfordító élménynek, pontosabban e sorsfordító élmény utóéletének a történelmi távlatba proiciált képe: Vekerdy, mint nemzedékének és az utána jövő nemzedékeknek (az enyémnek is) emlékezetében az 1849 és az 1956 utáni megtorlás szorongató élményei egymásra kopírozódnak. Ez a monumentális korai (praecox) mélylélektani utazás Vekerdy fikciójában úgyszólván gúzsba kötve táncolás (mert egy már elavult pszichológia keretébe kényszeríti magát), amellyel mégis megküzd hősének korabeli és személyesen a maga démonaival. Itt láthatunk bele ennek a szeretetre méltó, bizalomgerjesztő, másoknak segíteni mindig kész embernek, továbbá pszichológusnak, írónak, közszereplőnek az álarca mögé, s láthatjuk meg, milyen hatalmas erők dúlhattak benne, és milyen lelkierő kellett ezek féken tartásához, hogy „normális” ember maradhasson. (Apropó, bizalomgerjesztő ember! Azt mondta róla most, halála után egy névtelenségéhez kitartóan ragaszkodó barátom /Baráti Névtelen/, aki személyesen soha nem találkozott vele, csak előadásait, nyilatkozatait hallotta-látta rádióban-tévében, hogy mindig azt várta még mielőtt Vekerdy megszólalt volna, hogy „Milyen jó lesz ezzel az emberrel egyetérteni!”.) 2019. október 23.
