Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2020 / 1. szám - Oravecz Imre: Feljegyzések naplemente közben

15

ismerteti, egy mondatot sem hagyok ki. Jómódú középosztálybeli származás, jóságos, verselő matematika–fizika szakos tanárapa, a művészeteknek hódoló, rokoni Brenner-ház, Csáth Géza mint unokatestvér, siker már az önképzőkörben, publikálás kamaszfejjel, Szabadka virágkorában, Babits, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Oláh Gábor, Laczkó Géza barátsága Budapesten. Micsoda kedvező családi, társadalmi háttér és pályatársi környezet! Ennél szerencsésebb eredetet és indulást kívánni sem lehet. Hát, így könnyű volt, állapítom meg irigykedve, noha tudom, hogy az írónak, még ha burokban született is, soha nem könnyű.

(Csináltatott öltöny) Ruhaszobámban öltönyök sora porosodik. Nem hordom őket. Kihíztam, kivastagodtam belőlük. El kellene ajándékozni, de kinek kell divatjamúlt, használt öltöny, amely ráadásul még gyári konfekció is. Kidobni meg nincs szívem. Inkább értelmetlenül tárolom. Jobbféle felöltőm egyszer volt életemben. Csak egyszer csináltattam, enyhén csíkmintás, jó minőségű, galambszürke gyapjúszövetből, a 60-as évek végén. Fogalmam sincs, miből tellett rá. Állásom nem volt, nyelvóraadásból éltem. R. S., fordítói ösztöndíjjal Magyarországon időző és tőlem is fordító, svájci író beszélt rá, aki nagy piperkőc volt. Vonakodva hallgattam rá, érezvén, hogy ez helyzetemben nem helyénvaló. A drága Budapestbelvárosi szabóhoz is ő vitt el, aki pontosan úgy vett fel méretet, és utána a próbákat is úgy celebrálta, mint Kosztolányi Tailor for gentlemen

című remekének mestere, azzal a különbséggel, hogy nem kontár volt, és az eredmény jól álló, kifogástalan öltöny lett, amelyet illő alkalmakkor felvettem, noha különben utálom az öltönyt mint olyat. Nem tudom, hova lett, mi történt vele. Utoljára második esküvőmön fedte testemet, mikor 31 éves voltam és 25 kilóval kevesebb.

Fénykép is van róla, amelyen hunyorogva állok a II. kerületi házasságkötő terem ajtaja előtt. Eredetileg volt rajta még egy személy, közvetlenül mellettem, a feleségem, de a válás után csalódottságomban ollóval levágtam. Szerencsére nem karolt belém, így a keze nem maradt nálam.

(Temetés) A családtagok, rokonok, barátok, ismerősök nem azt gyászolják, akit elvesztettek, szerettek, vagy csak elviseltek, hanem egy másik személyt, egy halottat, aki nem azonos azzal, aki élt, egy idegent, akiről mit sem tudnak, akihez semmi közük. Érte hullatnak könnyet, őt búcsúztatja a pap, a szónok. Ez képtelenség. Ez nem az ő dolguk, erre ott van a többi halott, akik mint közéjük valót, már várják a földben, az urnafülkékben, és nem búcsúztatják, hanem az élők tudatlanságát megmosolyogva üdvözlik, és méltó módon fogadják.

(Anza Borrego) Kaliforniának sokféle tája, arca van. Van óceánpartja, alföldje, dombsága, középhegysége, óriáshegysége, sivataga. A Teremtőnek nagylelkűségi rohama lehetett, hogy mind iderakta, amiből a többi államban csak egyet-kettőt helyezett el. Mindegyiknek megvan a maga szépsége, de én legjobban a sivatagot szeretem, a Colorado-sivatagot délen, az Anza Borrego Desert State Parkban. Nem olyan hőn már, mint 1985-ben, mikor először jártam benne. Továbbra is lenyűgöznek hegyei, kanyonjai, alakzatai, színei, illatai, de nem tudom többé úgy átadni neki magamat, mint régen. Már csak rövid túrákra vállalkozom benne,