Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2020 / 12. szám - Orosz István: Emlékek apámról II.

39

ben bizonyára a liberális-demokratikus csehszlovákiai szellem továbbéléseként, részben a tanári kar fiatalsága miatt, részben azért is, mert itt nem hatott a református ortodoxia. (Bécsi, a vallástanár igen liberális volt, nyíltan hirdette, hogy beállítottságtól függ, ki melyik valláshoz vonzódik, s tolerálta a nyílt ateista nézeteket is.) A vélemények szabadsága jelentkezett abban is, hogy Galyó Szekfű Habsburg-katolikus szellemében tanította a történelmet, Koszorús kuruc-protestáns meggyőződéssel az irodalmat, de mindketten tűrték az ellentmondást, Gyalyónak pl. eszébe sem jutott, hogy ne adjon jelest, mikor feleletemben az általa nagyra értékelt Mária Teréziát a magyarok elnyomójaként mutattam be.

Hatodikban 44-en voltunk, de már csak 35-en érettségiztünk. Az előző adatot az évkönyvből, az utóbbit az érettségi tablóról veszem. Ezt a tablót azóta, úgy hiszem, mindnyájan szégyelljük. 31-en zsinóros magyaros ruhában vagyunk, négy zsidó osztálytársunk az alsó sorban egymás mellett – szinte gettóba zárva – szmokingban. Ki találta ezt ki, máig sem tudom. Hasonló az elkülönítés a párhuzamos lányosztály tablóján. Pedig szerettük zsidó osztálytársainkat. Én mind a három évben Moskovits Gábor mellett ültem, aki alighanem a legműveltebb gyerek volt köztünk. Jó tanuló volt Iczkovics meg Beerman is, az utóbbi különösen jeleskedett a matematikában. Grün rossz tanuló volt, de kedves fiú, némi dzsentroid allűrökkel. A magyarországi zsidóság gettósítása, majd haláltáborokba hurcolása 1944. április 16-án épp Kárpátalján kezdődött meg, és alighanem ott folyt a legkövetkezetesebben. A zsidók túlnyomó többsége el sem tudta képzelni a tragikus végkifejletet, ezért amikor lehetőségük lett volna szökni, csak kevesen tették meg. Ungvárról, Munkácsról és Beregszászból kb. 80 ezer zsidót szállítottak Kassán keresztül az auschwitzi haláltáborba. 1944 nyarára gyakorlatilag nem maradt zsidó a vidéken. Ez különösen annak tudatában volt megdöbbentő, hogy Munkács lakosságának 43, Beregszászénak 37, Ungvárénak 30 százalékát adták. A kereskedelmi, az üzleti élet voltaképp megszűnt, és mivel a zsidók magukat magyarnak vallották, az etnikai térkép is megváltozott. Az elhurcoltak közül csak kevesen térhettek vissza. Hogy apám egykori zsidó osztálytársaival mi lett, arról nem ír a Memoár

ban, igaz, a többiekről sem tud sokkal többet. Leveszek egy vékony, ceruzás margójelekkel tűzdelt könyvet a polcáról. Nagy Jenő: Megaláztatásban

. Alcíme szerint A kárpátaljai magyar férfiak deportálása 1944 őszén. A háromnapi munkára elvitt, és aztán a szovjet munkatáborokban évekig sínylődő fiatalok sorsáról szól a könyv. A szerző által bejárt táborok közt az első a szolyvai. Gyakran hallottam otthon emlegetni; rokonai, ismerősei maradtak ott. Bizonyára iskolatársai is.

Apám könyvespolcán – az első fejezetben emlegetett internátus és a következőben megírandó Collegium hatásának tulajdonította – kifogástalan rendben sorakoztak a könyvek. Az én polcomon káosz van, Nagy Jenő könyve, amikor visszateszem, mégis társra talál. The First Guidebook to Prisons and Concentration Camps of the Soviet Union. Térképekkel és fotókkal illusztrált vaskos kötet. Majd’ négyszáz oldal. A Szovjetunió börtöneinek és koncentrációs táborainak első útikönyve. Amikor Dórával először jártunk Londonban, a nyolcvanas évek elején lehetett, ismertem meg Sárközi Mátyást. Hatalmas stósz könyvet tolt elém. „Nekem akkor az volt a foglalkozásom, hogy magyar értelmiségieknek könyveket adjak, hogy fellazul-