Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 11. szám - Kriskó János: Varga Zoltán monográfiája a kecskeméti animációs filmről
119 lük elsőként az alapítóként a stúdióhoz érkező Horváth Mária munkásságával. Horváth Mari a Magyar népmesék 100 epizódja közül mintegy negyvenet jegyez társ- vagy főren dezőként, és nevéhez köthetők a stúdió újabb sorozatai közül a Négyszögletű kerek erdő és a Cigánymesék is. Egyedi, szerzői filmjeivel számos díjat, elismerést szerzett a kecskeméti rajzfilmnek Kanadától Franciaországon át Japánig. A mese és a költészet iránti elkötelezettség mélyen átitatja teljes mozgóképes életművét. Varga Zoltán bizonyos értelemben elindítójaként, személyes mentoraként tekint Szoboszlay Péterre, a stúdió „nagy öregjére”, de nem vádolható azzal, hogy elfogultságból túldimenzionálta volna Szoboszlay szerepét és jelentőségét a kecskeméti animációs film történetében. Az alkotó egyedi filmjeiről és a 100 éve történt című sorozatokról írott elemzé sei objektivitásra törekvők és korrektek. Varga a lelkesült elemzések mellett kendőzetlenül ír Szoboszlay néhány kevésbé meggyőző, vagy a vártnál hűvösebben fogadott munkájáról is. A művész kísérletező, formabontó munkái közül külön is tárgyalja a kolontári vörösiszap-katasztrófát feldolgozó, terapikus célú munkáját, a Gyermekek vörös tájban című animációs filmet, amelyet a tragédiában érintett gyermekek bevonásával készített. Varga utal arra a változásra is, amely az alkotót a dokumentarista inspiráció felé mozdította el, korábbi filmjeinek karikaturisztikus tendenciáival szemben. A kiemelkedő életművet megvalósító alkotók között találjuk az Erdélyből áttelepült, kivételes rajzkészségű, meghatározóan fontos filmeket készítő Szilágyi Varga Zoltánt is, akinek a leginkább kézhez álló területe a rajzanimáció. A könyv szerzője három, határkőnek tekinthető művet emel ki a gazdag életműből elemzésre. Ezek a militarizmus szatírájaként is felfogható Éjszakai kultúrtörténeti hadgyakorlat , a Jegyzőkönyv – Mansfeld Péter emlékére, amely egy fiatalkorú 56-os halálraítélt kivégzésének igen erős érzelmeket kiváltó megörökítése, és A jókedvű örmény temetése , a stúdió eddigi történetének egyik legnagyobb szabású vállalkozása, amelyen mintegy 10 éven át dolgozott az alkotó, és egy 20-25 főből álló rajzolócsapat. Szilágyi Varga személyesen is rengeteg rajzot készített a filmhez, és maga színezte a teljes rajzanyagot. Mindhárom mű komoly visszhangot keltett, fesztiválokon képviselte az országot és a kecskeméti stúdiót, díjakat és dicsőséget szerezve a műhelynek is, alkotójának is. Varga Zoltán kitűnő elemzései a három kiemelt filmről további adalékokkal szolgálnak a művek pontosabb megértéséhez. Önálló fejezetet szentelt a szerző a kecskeméti animációs filmekben felbukkanó komikumnak, a groteszk és a paródia elemeit felvonultató filmeknek, Weisz Béla, Horváth Mari, Kricskovics Zsuzsa, Nagy Gyula és Homolya Gábor egy-egy fontos művét elemezve. A groteszk vonulatból két Örkény-adaptáció kapott önálló elemzést: Tóth Roland: Gondolatok a pincében és Ulrich Gábor: Tulipán című filmjei. Nem lenne teljes a paletta azoknak az alkotóknak a filmjei nélkül, akik egy-egy, vagy néhány munkájukat készítették Kecskeméten. Szó esik az összeállításban Buglya Sándor, Richly Zsolt, Keresztes Dóra, Gémes Zsolt és Toró Annamária városhoz kötődő alkotásairól. A külföldiek közül kiemeli a könyv Francin Léger, Luc Degryse és Nikolai Ivanov Neikov kecskeméti műteremben elkészített filmjeit. Varga Zoltán hiányt pótló könyvében sikeresen foglalta össze a kecskeméti animációsfilm-készítés legfontosabb jellegzetességeit. Bizonyította azt is, hogy nem lokálpatrióta elfogultság vezette a tollát. Nehéz kétségbe vonni, hogy a valamikori Pannónia leányvállalata, a mai Kecskemétfilm Kft. a város unikális kulturális intézményeinek egyike, amely sok tekintetben segített a világ kulturális térképére felhelyezni, és huzamosabb időn át ott is tartani a város nevét, s amely szervesen és meghatározóan illeszkedik a kulturális intézményrendszerbe. Nem lehet véletlen az sem, hogy a kecskeméti filmstúdiónak most már lassan egy évtizede folyamatosan köze van Oscar-díjra jelölt művek elkészítéséhez. A Chico és Rita , a Kells titkai vagy A vörös teknős által befutott nemzetközi sikerszériák mind