Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 11. szám - Staar Gyula: A harmadik mérföldkő (Emlékezés Weszely Tiborra)
93 mind elkushadtak, ezt magam is megtapasztaltam. A varázsszó a medvére is hatott. Kedves emlék, amikor egy cséjei reggelen a veteményes ágyásából felesége, Ilka – akit ő kedveskedve Csurikának hívott – gömbölydeden hosszúkás friss lila hagymát hozott az ízlésesen megterített asztalra. S még mily sokszor átélhettük szíves vendéglátásukat az idők folyamán! Azt a finom lila hagymacsodát is örökre megkedveltem. Amikor legközelebb a közös barát, Kiss Elemér Budapestre jött, Tibor felhívott, hogy mit küldjön nekem, mire lenne szükségem. Szabadkoztam, ne fáradjon ezzel, de ő volt a kitartóbb. – Jó, ha örö met akarsz szerezni, akkor abból a finom cséjei hagymából kérek néhány fejet – engedtem az unszolásnak. Egész csomaggal küldött. Kiss Elemér vonattal érkezett, s mosolyogva mesélte, hogy az egész fülkét betöltötte a hagyma illata. Utastársai mind azt vizsgálgatták, hogy honnan jöhet. Nemegyszer kerestük fel Bólyát, Bolyai Farkas szülőfaluját, ahol 2002-ben a tiszteletére emlékházat avattak Csegzi Sándor marosvásárhelyi alpolgármester, Kiss Elemér és Weszely Tibor hathatós közreműködésével. Évek során többször is felkaptattunk a Domáld fölé emelkedő domboldalra, Bolyai János édesanyjának, Árkosi Benkő Zsuzsannának kopjafás síremlékéhez. Bejártunk együtt sok-sok nevezetes emlékhelyet. A Gyulán együtt töltött napok egyikén az Erkel Ferenc Emlékházban járva a kiállított dokumentumok között feltűnt Schuster Zsigmond négylépéses matt feladványa, melyet 1888 decemberében Erkel Ferencnek ajánlott. Erkel ugyanis korának mestererejű játékosa volt, évekig elnöke a Pesti Sakk-körnek. Amíg feleségeink a kézzel írt kották dallamait dúdolgatták, gyorsan leírtuk a feladványt, s szállásunkra visszatérve nekiálltunk megoldani. Volt nálam zsebsakk, nem bizonyult egyszerű feladatnak, de rájöttünk a kulcslépésre. Tibor szeretett sakkozni, és jól is tudott. Ugyanakkor fiatalon jó sportoló volt, nála a test és a szellem harmóniát alkotott. Így beszélt erről Kiss Sándornak a vele készített interjúban.5 „XI. osztályos koromban, 1954-ben, iskolánk négyszer százas stafétacsapata eljutott Bukarestbe, az országos döntőre. Ezeket a versenyeket a Republicii Stadionban rendezték. A mi versenyszámunk döntője pont azon a délutánon volt, amikor a magyarok világbajnoki focidöntőt játszottak Bernben. Mi a futópályán már felálltunk indulásra készen, és csak a startpisztoly durranását vártuk, amikor váratlanul megszólalt a stadion hangosbemondója. Közölték, hogy a nyugatnémet csapatnak sikerült kiegyenlítenie, és az állás 2–2. A stadionban ekkor örömrivalgás tört ki, ami annál is inkább meglepett, mivel az akkori szigorú kommunista politikai felfogás miatt Nyugat-Németországot az egyik legellenségesebb imperialista államnak bélyegezték. Emiatt engem, valamint Kolumbán Levente, Dobai István és Brendus Ernő csapattársaimat is borzalmas düh fogott el. Lehet, hogy ez is hozzájárult ahhoz, hogy az első helyen végezve középiskolai bajnokok lettünk. Erre az első helyre mindig büszkébb voltam, mint a matematikai olimpiákon elért eredményeimre.” Számos levelét őrzöm abból az időből, amikor még nem működött a világ háló, amikor mindannyian talán jobban átgondolt üzeneteket küldtünk egymásnak. A Marosvásárhelyen, 1987. január 15-én írt levelében összefoglalta az elvégzendő feladatait. Kedves Gyuszi! Mint mindig, soraid ünnepnappá varázsolják azt a napot, amikor levél érkezik Tőled. Hát még a régi utolsó találkozásunk emlékével, a tatabányai képekkel! Mintha újból együtt lettünk volna. Köszönöm. Valahogy már úgy ragaszkodom hozzád, mintha testvérem volnál. Közlési fáradozásaidért csak hálás lehetek... 5 Beszélgetések Weszely Tiborral . In: Kiss Sándor: A Bolyaiak vonzásában . Weszely Tibor matematikus életpályája. Szatmárnémeti, 2011.
