Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 11. szám - Staar Gyula: A harmadik mérföldkő (Emlékezés Weszely Tiborra)
91 döntőben, így azután egyenes út vezetett számára a bukaresti egyetem matematika–fizika karának matematikus szakára. É desanyja orvosnak szerette volna látni, édesapja építész mérnöknek, ő azonban a matematikát választotta. Már a gimnázium utolsó évében elolvasta Bolyai János Appendix ét. Hiába próbálta makacsul újra és újra megérteni, tizenhét évesen nem jutott tovább az első fejezetnél. Végül az egyetemi évek segítették hozzá, hogy a Bolyai János teremtette „ujj más világba” felsőbb matematikai tudással felvértezve, értőn elmélyedjen. Így vált igazi eszményképpé számára Bolyai János. Szeretettel emlékezett egyetemi tanáraira, Gheorge Vrânceanura, akinél később a doktori disszertációját írta, Nicolescu, Teodorescu, Moisil, Tulcea és Tóth Imre professzorokra. Az egyetem elvégzése után a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanára lett, majd 1963–1983 között a város Pedagógiai Főiskolájának oktatója. Ez idő alatt írta meg a Bolyai Farkas a matematikus (Tudományos Könyvkiadó, Bukarest, 1974), A Bolyai– Lobacsevszkij-geometria modelljei (Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1975), a Bolyai János mate matikai munkássága (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1981) és a Vályi Gyula élete és munkás sága (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1983) című könyveit. A hetvenes évek közepétől két évig Marokkóban volt vendégtanár. A Pedagógiai Főiskola megszüntetése után ismét volt líceumának tanára lett, onnan vonult nyugdíjba 1999-ben. A tanítást azonban élete végéig folytatta, az időközben megalakult Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karán a Matematika–Informatika Tanszék docense volt 2001 és 2007 között, később óraadó oktató. A rendszerváltozást követő években mi, a Természet Világa szerkesztői folyóiratunk tartalmi és formai megújításának lázában égtünk. Egyik fő feladatunknak tartottuk, hogy a határainkon túl élő természettudósok és műszaki szakemberek szellemi értékeit összegyűjtsük, lapunkban közkinccsé tegyük. Ehhez segítőket keresve elsőként Weszely Tibort választottuk 1991-ben tudós szerkesztőbizottságunk tagjává, röviddel ezután Gábos Zoltán kolozsvári fizikaprofesszort, majd Felvidékről Pintér Péter csillagászt és Bauer Győző orvosprofesszort. Szomorúan írom, ma már egyikük sem segítheti a folyóirat küldetését, örökre eltávoztak körünkből. Az 1990-ben Kolozsváron megalakult Erdélyi Magyar Tudományos Műszaki Társaság vezetője, Selinger Sándor értékelte terveinket, 1991-ben erdélyi körútra hívta szerkesztőségünket, író-olvasó találkozókra. Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Gyergyószentmiklós voltak utunk állomásai, mindenütt teltházas előadótermek fogadták kis csapatunkat. Örökre emlékezetes marad számomra a marosvásárhelyi találkozó, melyet az 1990-es véres összetűzések egyik helyszínén, a március 19-én megostromolt RMDSZ-székházban, az egykori Kendeffy-palotában tartottak. Mi a folyóiratunk célkitűzéseiről beszéltünk, arról, hogy szeretnénk minél több szállal kötődni a külhoni magyarsághoz, eljuttatni folyóiratunkat a magyar tannyelvű iskolákba, tanárokhoz, diákokhoz. Erre aztán megindult a panaszáradat. Többen elmondták, hogy mintha tudatosan igyekeznének elzárni az olvasókat a magyar folyóiratoktól, a Természet Világá ra sem lehet náluk előfizetni. S ekkor felállt Weszely Tibor: Emberek! Mondok én valamit. Amikor jogtalanul leengednek elénk egy sorompót, az alatt a törpe átbújik, az óriás átlépi, csak a buta ember akad fel rajta. Mi nem vagyunk ostobák. Inkább azon gondolkozzunk, mit tehetünk, hogy mégiscsak hozzájussunk ehhez a színvonalas folyóirathoz! A hangulat egy csapásra megváltozott, a beszélgetés átalakult közös útkereséssé, melynek eredményeként fél év sem telt el, és az erdélyi iskolák és több külhoni tanár, vezető értelmiségi postaládájában megjelent a Természet Világa . Vannak emberek, akiket az első pillanattól a szívünkbe zárunk. Ilyen volt Weszely Tibor is. Állandó belső tűz hajtotta, folytonos vibrálásban élt. Ebben hasonlított Vekerdi
