Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 10. szám - Fehér Zoltán: „Német császár levelet ír Kossuthnak" („Kívülről" és „belülről" érkező hazafias mentalitás Bátya dalkincsének szövegeiben)
82 Valószínűleg a szabadságharc bukása után, a Bach-korszakban keletkezett az az új stílusú magyar népdal is, amelyet Szurop János (1918) énekelt nekem. Feltehetőleg – mulatós szövegtartalma miatt – ezt már nem az iskolában tanulták. De a bátyai „jegyző, bíró, kántor és pap” énekelhette, s a nép eltanulhatta tőlük. Szövege a „sírva vigadó” magyar urak (értelmiségiek, dzsentrik) hangulatát fejezi ki, amikor a közéjük keveredett rejtőzködő (bujdosó) honvédek kilétéről cinkos egyetértéssel hallgatott a társaság. Egy szó sem esik a szövegben a szabadság elbukásáról, csak sejthetjük, hogy emiatt isznak bújukban a magyarok. A mulatozás pedig ráadásul a sváb Nemesnádudvar pincéiben folyik. Az élet, a bálok meg a lakodalmak azonban fölülírják a nemzeti gyászt: jókedvűen mulatnak a menyecskék meg a lányok. Jó bor terem a nádudvari hegy alján, Akad is ott tele pince akárhány, Akárhányat találtam mind bejártam, Mindegyikben alaposan eláztam. Jegyző, bíró, kántor és pap sorjában, Iszik ottan a sok magyar bújában, Iszik ottan zenész is, mert itatják, -ják Hová való, azt sohasem kutatják. Télen fogy el a szüreti borocska, A bálokra meg a lakodalmakra, Jókedve van menyecskének, leánynak, Hull a bankó a muzsikus cigánynak.5 Ugyancsak a szabadságharc utáni politikai hangulatot tükrözi a következő dal. Elterjedését és talán a forrását is a korabeli 48-as (ellenzéki) újságokban kell keresnünk, s bizonyosan nem iskolai tandal volt. Énekelte a szállási Tupcsia Francis (1922). Szövegének megértéséhez tudnunk kell, hogy Magyarországon 1851-ig bárki szabadon termelhetett, értékesíthetett dohányt. Ekkor azonban a Császári Nyílt Parancs (1853), vagyis az úrbéri viszonyokat végképp felszámoló, az úrbéri pereket elindító törvényekkel szinte egy időben jövedéki termékké nyilvánították a dohányt. Csak engedéllyel és a jövedéki adó befizetése után termelhetett bárki is. Később az árusítást is szabályozták. Ennek következtében kezdtek el működni a trafikok. Mindezt a rebellis magyar nép úgy élte meg, hogy lám, a bécsi udvar még jobban megkurtítja a magyarok jogait. A XIX. század második felében fellángoló olasz risorgimento, Garibaldi függetlenségi küzdelme rokonszenvet ébresztett hazánkban. Később Kossuth is oda emigrált, onnan tartotta ébren a hazai 48-as eszméket. S míg a Garibaldi ellen küzdő osztrák seregekben sok magyar harcolt, a honi közvélemény az olaszoknak „szurkolt”. Ekkor volt divatos országszerte a közismert német-bosszantó dalocska: Kerek ez a zsemle, / Nem fér a zsebembe, / Kétfelé kell vágni,/ Úgy kell megpróbálni, Éljen Garibaldi. Alábbi dalunk szintén félnépi alkotás, mint a korabeli kortesnóták. Talán egy falusi dzsentri, egy nótárius, kántor vagy egy tanító írta? (Lehet, hogy ezt a dalocskát kortesnótának szánták.) Szövegében a pipa azért mondja föl a szolgálatát, mert belőle már „magyar dohányt” nem szívhat gazdája. Ezért a pipa még hazáját is elhagyná. S hová akar emigrálni? A lázadó, egységesülni akaró Itáliába. Nem kívánja áruló gazdáját tovább szolgálni, hiszen az trafikost fogad, mulatni szeretne. De furcsa ez a mulatás. Olyan magyaros 5 Uo. 153. Ak: Szurop János 1918.
