Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 10. szám - Muhel Gábor: A hagyományvesztés identitásformáló szerepe József Attila művészetbölcseletének kialakításában
55 volt köze és tulajdonképpen azt alapozta meg, amit ma antropológiának, szociálpszichológiának és etnológiának (etnolingvisztikának) nevezünk.51 E mellett Wundt óriási befolyással volt a stilisztikai kutatásokra – ily módon Zlinszky Aladár új Stilisztikájára és Zolnai Béla nyelvesztétikai tanulmányaira –, de Király György szerint „tévedése ott kezdődik, hogy a pszichológia módszereit a logikára, esztétikára és etikára is ki akarta terjeszteni, s a fejlődés elvével járó relativizmust a normákra is ráhúzni.”52 Ez az interdiszciplináris metodikai „tévedés” azonban alkotáslélektani szempontból azért lehet érdekes, mert József Attila a Babits-pamflet (Az Istenek halnak, az Ember él) című írásában a műalkotást már kvázi a teremtéssel állítja párhuzamba, s rendszerében az intuíció, az ihlet és gondolat mint szellemiségek együttesen alkotják azt az egzisztenciát, melynek akaratialanyi hordozója maga az ember. Ez a tény pedig szubjektumelméleti szempontból sem elhanyagolható. Mert, hogy a Babits-pamflet, ez az a híres-hírhedt tárgyi-kritikai tanulmány, ami a Toll 1930. január 10-i számában jelent meg, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a költő kívül rekedt a kortárs irodalmi eliten, valamint hogy a Baumgarten Alapítvány nagydíját már csak posztumusz kapta meg. Ám a szöveg – az Ady-vízió hoz hasonlóan – nem csak kritika, hanem József Attila művészetbölcseleti koncepciójának összefoglalója, „költészetbölcseleti formatan”, ami voltaképpen az Ihlet és nemzet tételeit gondolja tovább egy koherens és átfogó rendszer megalkotása érdekében.53 Feltűnő, hogy m ár a textus első bekezdésében bevezeti a lélek fogalmát, ám korántsem pszichológiai, hanem etnológiai-antropológiai kontextusban: „Az ember azért ír verset, mert a szó szoros értelmében sürgős szüksége van reá. Fölidézi a tárgyak lelkét, vagy az együgyü népekről szóló tudomány polynéziai műszavával élvén tondi-ját, s ez sikerül is annak, akinek mana-ja, vagyis varázsereje van. A költő tehát a tudomány álláspontja szerint is vajákos, táltos, bűbájos.”54 A Hevesy Iván és Róheim Géza (valamint köz vetetten talán Szimonidesz Lajos) műveire visszavezethető animista lélekmeghatározás így az ihlet fogalmát is új helyzetbe hozza azáltal, hogy „nemcsak pauleri-arisztoteliánus, filozófi ai, hanem etnológiai-antropológiai megalapozottságot is kap”. 55 Ehhez nem kis mértékben hoz zájárult, hogy József Attila általános nyelvészeti érdeklődése mellett Solymossy Sándor Névmágia, illetve Zlinszky Aladár A névvarázs című, a Magyar Nyelv 1927. március-júniusi számában megjelent ikertanulmányát is jól ismerte, melyekből szintén nyert ösztönzést.56 A Babits-pamflet másik alaptétele a mű rendezettségére utaló „szalagút-hasonlat”, ami a műalkotás rendjére, az interpretáció szakaszaira kíván rámutatni. Eszerint csak akkor tudunk rálátni egy mű korábban észlelt mozzanataira, ha már elmélyedtünk benne, míg a csúcsra érve „fönn az ormon aztán egyszerre nézhetünk a szelek minden iránya felé és ki-ki annyit lát, amennyi szeme van”, vagyis lehetőség nyílik megtekinteni a teljes mű rétegződését, annak legbelső indítékaival és mozzanataival együtt. S a költő az, aki – mint „vajákos, 51 Wundt pszichológiai munkásságáról lásd még: Pléh Csaba: A lélektan története. Osiris. Bp. 2010. 151–180. (= http:// www.tankonyvtar.hu / hu / tartalom / tamop425 / 20110001520_a_lelektan_tortenete / ch03s02.html) 52 Király György: Wundt (1832–1920) = http://epa.niif.hu/00000/00022/00281/08462.htm 53 Bővebben lásd: Tverdota György: József Attila. Tanulmányok és cikkek II. Magyarázatok. Osiris, Bp., 1995, 199–218. 54 József Attila: Tanulmányok és cikkek I. (Sajtó alá rendezte: Horváth Iván és Tverdota György.) Osiris, Bp., 1995, 216. 55 Tverdota György: József Attila. Tanulmányok és cikkek II. Magyarázatok. Osiris, Bp., 1995, 206. 56 Tverdota György: József Attila nyelvesztétikájának forrásai. = ItK, 1986/4. sz. 373–392. Ez az etnolingvisztikai szemlélet (nyomokban ugyan) néhány évvel később felbukkan például A város pereménben is, melyben a költőt „az adott világ varázsainak mérnöke” definícióval jellemzi.
