Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 10. szám - Muhel Gábor: A hagyományvesztés identitásformáló szerepe József Attila művészetbölcseletének kialakításában
49 s az így keletkezett ismeretelméleti válság kozmikus méreteket öltött.25 T öbbek között ezért is lehetett néhány évtizeddel később annyira népszerű a Derrida nevéhez fűződő dekonstrukció elmélete, hisz a francia filozófus éppen a struktúra, a rend, a forma, valamint a hozzájuk kapcsolódó átfogó filozófiai felfogások kritikáját végezte el. Fő célja az volt, hogy rámutasson: nem lehetséges az európai metafizika törekvése arra vonatkozóan, hogy találjon egy végső értelemmel bíró episztemológiai konstrukciót a világ egészének leírására. Módszertanára jellemező, hogy nem egy új világnézeti rendszert kíván létrehozni a régi helyett, hanem igazolni kívánta a tradicionális és megkérdőjelezhetetlennek tűnő igazságkeresés alapelveinek, axiómáinak érvénytelenségét. Miközben az előfeltevések előfeltevéseit kutatta, kimutatta, hogy a világnézeti és tudományos konstrukciók csak látszólagosan stabilak, valójában mindegyik mögött bizonytalanság, dekonstruálódás található. S ha a tudományban nincs abszolút centrum vagy igazság, akkor a gondolkodás története azon az illúzión alapszik, hogy egy-egy filozófiai struktúra totalitásába vetett hitünk csupán viszonylagos. Noha újra és újra stabil paradigmák jönnek létre, de ezek csak adott ideig érvényesek. Mindig rendelkezésünkre állnak azonban bizonyos sémák, melyekkel folyamatosan teremthetünk komplex ontológiai és ismeretelméleti rendszereket, amikhez hozzárendelhetők újabb és újabb elméletek, s ezek ki is egészíthetők egymással. E struktúrák lényege nem az objektivitásukban rejlik, hanem abban, hogy egyszerre végtelen sok lehetőséget teremtenek, s mivel nincs adott arkhimédészi pontjuk, természetszerűen többdimenziósak, rekurzívak és nem helyezik kívülre a struktúra megalkotóját, hanem annak aktív részesévé teszik. S ez az a határfelület, ahol a nyugati filozófia Arisztotelész metafizikájára épülő doktrínái az orientalista tanításokkal összeérnek. A költő kapcsán már Hatvany Bertalan utalt rá, hogy van valami mélységesen keleti József Attila költészetében. Véleménye szerint, „a nyugati kultúrának, a nyugati életformáknak ez a nagy rajongója, francia versek mesteri fordítója, keleti lélek volt, mélységesen szintézis-kereső voltában.”26 Ezt igazolandó, idézi A Dunánál sorait, majd azt állítja, hogy „a költő, aki az analízisben kereste lelke rugóit, boldog a szintézisben volt: kelet szintézisében, népek, fajok, apák, anyák, életek és halálok nagy, örök Egységében. Sokszor próbáltam rávenni: üljön neki, ismerje meg végre léte, belseje igazi gyökereit, foglalkozzon Ázsia ősi bölcsességével. Ő mindig húzódozott ettől. Talán attól félt, szembe kell fordulnia egyik mesterének, Freudnak rendszerével – azzal a rendszerrel, amelytől lelki gyógyulást, feloldást, rendet várt. Hiszen tudta, hogy Jung, az »eretnek«, azóta halad Freudtól távolodó utakon, amióta megismerte Kelet tanait.”27 József Attila azonban – mint írja – „a szavak művésze, az értelem rajongója Freudban, a lélek zavarainak kibogozójában találta meg a mesterét. S én úgy hittem, ezek az utak is el fogják őt vezetni az Egység nagy tudatához, amire úgy vágyott. Mert az ő racionális, egyenes és őszinte istentagadása sohasem volt más, mint az Egy keresése: azé az Eggyé, akit ő nem tudott, nem is akart istennek nevezni, mert túlságosan érezte a tudatlanok istenfogalmának rokonságát a freudi apakomplexummal. Nem tudom, boldogabb lett volna-e, ha az Egyet, a Rendet más utakon keresi. De tökéletesebb művész, jobb ember, akkor sem 25 Megjegyezzük, hogy már Németh G. Béla 7 kísérlet a kései József Attiláról című tanulmánygyűj teményében „a léttani érzékelésnek és válaszkeresésnek” biztosított elsőbbséget, s hangsúlyosan a heideggeri filozófiára hivatkozott, valamint a semmivel folytatott József Attila-i küzdelemről mint vezérmotívumról beszélt. Ennek nyomán a költő legfőbb érdemének azt lát ta, hogy „a 20. század, a magyar 20. század válságvilágát klasszikus tökéllyel és tisztasággal fogalmazta meg.” (In. Németh G. Béla : 7 kísérlet a kései József Attiláról. Tankönyvkiadó. Bp., 1982. 49 és 69.) 26 Hatvany Bertalan: Attila. = Szép Szó. József Attila-emlékszám. 1938/1–2. sz. (Hasonmás kiadás.) Szépirodalmi. Bp. 1987. 48. 27 Uo.
