Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2020 / 10. szám - Biró Zsombor Aurél: Csendes gyerek

24

a partról, felhúzza a térdét, én meg nézem, ahogy bukfencezik a levegőben, és arra gondolok, milyen jó lenne, ha inkább ő lenne a tesóm. Megvárom, amíg a part felé fordul, akkor utánaugrok, majdnem olyan menő a szaltóm, mint az övé. Lesüllyedek a medence aljára, megérintem a sikamlós csempét. A felszínen a Nyenye bá rákvörös arca fogad, a parton guggol, és rángatózik a szemhéja a dühtől, mit képzelsz magadról, fiam, hogy baszná rád az isten a temetőajtót! Feláll, hajigálni kezd a labdákkal, mi vagy te, bazmeg, műugró? Mit buziskodsz, mi? Feleljél, mert letépem a pöcsöd! Engem bámul az egész csapat, még az úszók is biztos, nem bírok kinyögni semmit. De hát a Kardos is szaltózott, ezt akarom mondani. El lehet felejteni a labdát, morogja az öreg, tízszer négyszáz gyors, köszönjétek meg ennek a fasznak!

Másfél órát úszunk, kihajtja a belét miattam az egész csapat. A Topi mellkason rúg minden fordulónál, a Czigler tarkón vág, miközben leelőz. Folyik a taknyom, háromhosszonként megtelik az úszószemüvegem, suttyomban ürítem ki a kötél mellett, egy férfi nem bőg, nem hisztizik. Tíz perccel tovább tart az edzés, lassan úszom a levezetőt, töridátumokat mantrázok magamban, és próbálok nem gondolni rá, hogy most mi következik. A többiek már csattognak az öltöző felé, de páran megvárnak, elpakolok és megyek, hazudom nekik, erre végre elindulnak ők is. Kitolom magam a vízből, megvárom, amíg az utolsó lila köpeny is eltűnik az öltözőajtó mögött, aztán sprintelek a táskámmal a másik irányba.

Az uszoda kerítését csak a harminchármas mögött lehet átmászni, mert van ott egy kicsi beton focipálya, amit zöld vasrács vesz körbe. Belépek a kapun, ledobom a köpenyem, talán sikerül meglógni. Már húzom fel az alsót, amikor lépteket hallok a hátam mögül, na mi van, Kisgubacs, trükközgetünk? Hárman jönnek, a Topi jobbról közelít, a Czigler balról, a Kardos fölém magasodik, meg tudnám számolni a pattanásokat az orrán, mire vársz? kérdezi nyugodt hangon, én pedig nem merek ellenkezni, lassan letolom az alsónadrágomat. Megfordít a vállamnál fogva, és belemarkol a hajamba, zörög a vasrács, ahogy nekipréseli az arcom. Becsukom a szemem, két kézzel szorítom a fémet, bemegy a rozsda a körmöm alá, már érzem a tehetetlenséget, és tudom, mindjárt érkezik a fájdalom is.

Mi a kurva anyám, kiáltja a Kardos, és elenged, mire megfordulok, a Czigler a betonon nyögdécsel, magzatpózban markolássza a gyomrát. Az öcsém fürdőgatyában birkózik a Topival, üti, karmolja a hátát, majd tökön térdeli, de a Kardos közben odalopózik mögé, és hátratekeri a karját. Ki vagy te?

kérdezi tőle, miközben nekitaszítja a rácsnak. Az öcsém keze ökölbe szorul, dagadnak a nyakán az izmok, ugrál a mellkasa. Azt figyeld,

néz rám a Topi, tökre hasonlítanak. A Kardos felém fordul és összeráncolja a homlokát, nem is tudtam, hogy van test

véred, mondja nekem, aztán leköpi az öcsémet. A bal szemét találja el, elégedetten nézi, ahogy csorog le az arcán a sűrű, sárgás nyálcsomó, már az orránál jár, egy mozdulat lenne letörölni, csak fel kellene emelnie a kezét, de az öcsém nem mozdul, és én sem tehetek semmit. Lassan belecsúszik a köpés a szájába, jól van, bólint a Kardos. Megfordul, elindul a kijárat felé, útközben még megáll, és ad egy taslit az arcomra, nem fáj, csak megalázó, csendes gyerek a bátyád, vigyorog, tanulhatnál tőle. Mosolyt erőltetek, ég a bőröm, ahol megütött, az öcsém, felelem halkan, nem a bátyám, de már messze jár, nem hallja.