Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 10. szám - Kötter Tamás: A gyilkolás mestersége
7 még néhány métert, aztán a belsejében felrobbantak a lőszerrekeszek, a hatalmas detonáció kiszakította és felemelte a helyéről a lövegtornyot, amely félrebillenve lógott a törzsön. Molnárnak és az embereinek nem sok ideje maradt az ünneplésre, mert valaki elkiáltotta magát: – Harckocsi! A felrobbant társából ömlő füstfelhőt álcaként használva, újabb orosz monstrum lopakodott feléjük. Az utolsó pillanatban vették észre. – Tölts! – adta ki a parancsot Molnár. Pálffy tekintete izgatottan ugrált a löveg závárzata és a füst mögül rájuk leselkedő acélszörnyeteg között. A két pusztító fegyver kezelőszemélyzete versenyfutásba kezdett, és a tét az életük volt. Az orosz tank volt a gyorsabb, de elhibázta. A gránát a tüzérek feje felett csapódott be a mögöttük lévő faház oldalába. A kumulatív lövedék pillanatgyújtója a fallal való találkozáskor azonnal működésbe lépett. A lövedék belsejében a robbanótöltet szétroncsolta a fejrészt, majd a hirtelen összenyomódástól megfolyó fém sugárban fröccsent szét az apró parasztház egyetlen helyiségében. Az ablakokat és az ajtókat a szobát betöltő gáznyomás azonnal kiszakította a helyükről a szalmatetőt, mint a forrásban lévő víz a lábas fedelét, megemelte, aztán visszaejtette a helyére, néhány helyen lyukat ütve benne. A szoba fából készült berendezése azonnal tüzet fogott. A főhadnagy arcán érezte a lökéshullámot; mintha egy nehéz bőrpárnával ütötték volna képen. Minden hang távolinak és tompának tűnt – ez az érzés hosszú másodpercekig vele maradt. A szédüléstől talán fel sem foghatta, hogy társaival együtt milyen közel járt a biztos halálhoz, amikor Molnár megnyomta a tűzgombot. A löveg előbb hátrarúgott, aztán ismét néhány másodpercnyi dermesztő csönd következett. Az orosz páncélos néma maradt, újabb lövés helyett füst ömlött ki a járműből. * – Kér egy korty pálinkát? Molnár fémből készült laposüveget vett elő a zubbonya zsebéből, és odakínálta Pálffynak. – Köszönöm, nem – utasította vissza a főhadnagy. – Biztos? – nyújtotta megint felé a flaskát. – Megnyugtatja az idegeket. – Nyugodt vagyok. – Ha maga mondja – vonta meg a vállát Molnár, aztán meghúzta az üveget. A csata, amilyen hirtelen kezdődött, hirtelen véget is ért. A két tiszt az álcázott ágyú mögött állt és a csatamezőt bámulta. A mezőt kilőtt, füstölgő orosz harckocsik és gyalogosok hullái borították. Az üteg másik felét alkotó páncéltörő ágyú még két páncélost tett harcképtelenné, a többiek az életben maradt gyalogosokkal együtt visszavonultak. Innen-onnan lövések dörrentek, de ezek már csak kézifegyverek voltak. A honvéd gyalogság tisztította meg az előterepet a még ott rejtőzködő ellenségtől. Idővel aztán ezek a zajok is elültek, némaság telepedett a tájra.
