Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 9. szám - Péntek Imre: Történelmi emlékfüzér, lírai kontempláció (Gömöri György: Erdélyi arcok)
116 Péntek Imre Történelmi emlékfüzér, lírai kontempláció Gömöri György: Erdélyi arcok „Gömöri György költészete ezer szállal kapcsolódik a hazai irodalom fejleményeihez, így az égetően forró közelmúlt történéseihez is. Nézőpontja, mint eddig is, a megértés, a hűvös mérlegelés, a ráció fontosságára figyelmeztet. Paradox módon a költő, aki állítólag csupa érzelem, ezúttal az elszabadult és önkontroll nélküli érzelmi élet veszélyeire hívja fel a figyelmet. Nem a zabolátlan ösztönöket énekli, nem az esztelen szenvedély képeit hívja elő, amely amúgy is elárasztja a médiát, hanem a mérték fontosságára figyelmeztet... A helyzet szó szerint: riasztó. A harmóniára törekvő költő azonban nem tehet mást, mint hisz a szellem erejében, abban, hogy független gondolataira szükség van.” Baán Tibor ír így Gömöri György Rózsalovaglás című verskötetének jellegze tes vonásairól. A tudatosságról, a vers-esemény hátterének tisztázásáról, arról az intellektuális kíváncsiságról, mely a költő verseit kezdettől fogva áthatja. A harmóniára való törekvés szintén lírájának egyik fő törekvése. Bár a nyugati irodalom közegében vált költővé, sohasem vonzották az avantgárd szélsőségei, a Magyar Műhely vagy az Arkánum kísérletező megnyilvánulásai, megmaradt a nyugatos irodalmi eszmények vonzásában, a kiérlelt, letisztult hangnál. Az 1956-os forradalom eszményeinek őrzése miatt csak 1990-ben publikálhatott idehaza, mégis sikerült átvennie a hazai irodalom ritmusát. Számos lapban látjuk verseit, kötetei sorra megjelennek, megkapta a balatonfüredi Quasimodo-emlékdíjat, a József Attila-díjat. A Rózsalovaglás kapcsán, a szerkesztő Szirtes Gábor jegyzi meg, hogy a költő szívesen ír ún. „szerepverset”, szívesen képzeli magát az általa felidézett személyek helyébe. S ehhez a képességéhez megszerezte az élményeket is. Sokat utazott, nemcsak térben, időben is. Felidézte a történelem jeles alakjait, szívesen szólaltatva meg őket. S különleges súlya van az Erdélyről írott verseknek. Így alakult ki az Erdélyi arcok című kötet, amely majd hatvan évet fog át. A költő rövid fülszövegben tájékoztat a kötet létrejöttéről, s ahogy írja: „számos vers jelzi erős kötődésemet Erdély múltjához és jelenéhez, rosszabb és jobb korszakaihoz és természetesen a romániai magyar kisebbséghez”. Az első, 1956-ban írott vers, A csendes Gyilkos on mély belső azonosulással figyeli az erdélyi nép, „váradi magyar és zajzoni székely” sorsát, s az aggodalmak ellenére – melyek a vers kérdéseiben fogalmazódnak meg – képes optimizmussal szólni a nem könnyű helyzetről.
