Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - Falusi Norbert: A megsebzett Föld története (Történettudomány és ökológia)
234 Környezettörténet/történeti ökológia Rácz Lajos környezettörténész a környezettörténet fontos sajátosságának nevezte a lázadást a tudományos megismerés hagyományos szerkezete ellen. „A korábbi évszázadokban kialakult tradicionális diszciplináris szerkezetet védi az egyetemi és a tudományos intézményrendszer. Ezt a szisztémát időről időre támadások érték, de az egyik legerőteljesebb revíziós kísérlet az ökologikus gondolkodás terjedéséhez köthető” – mondta az MTA doktora, aki szerint ma már minden társadalomtudománynak van ökologikus irányzata.11 E. P. Odum (1969) meghatározása értelmében az ökológia az ökoszisztémák vizsgálatával foglalkozó tudomány.12 Az ökoszisztéma olyan egység, amely egy adott térben minden élő organizmust (az embert is) magában foglal, amelyek kapcsolatban állnak fizikai környezetükkel; a rendszer élő és élettelen elemei között pedig anyag- és energiaáramlás megy végbe. A környezettörténet szempontjából a meghatározás két eleme érdemel figyelmet. Egyfelől, hogy az ökoszisztéma fogalmának nincs térbeli hierarchiája: egy erdei tócsa ugyanúgy lehet teljes ökoszisztéma, mint egy erdő vagy a Föld egésze. Másfelől, hogy a rendszer élő elemei, amely ponton az ember mint domináns faj beilleszthető a rendszerbe. Az ökologikus irányzat alól a történelemtudomány sem maradt kivétel. A történeti ökológia vagy környezettörténet érvényességi területe a tágabb értelmezés szerint az ember hozzávetőlegesen kétmillió évvel ezelőtti megjelenésétől, a szűkebb megközelítés szerint a mezőgazdálkodás öt-hatezer évvel ezelőtti elterjedésétől (az intenzív természetátalakítás kezdetétől) számítható. A történeti ökológia nem illeszkedik a tudományok hagyományos 18–19. század idején kialakult felosztásába. Interdiszciplinaritásra törekedve inkább új szempontok szerint újrastrukturálja történelemszemléletünket, illetve szintetizálja ismereteinket.13 Mégis hogyan? A környezettörténet segítségével, ami az emberi társadalom és a természeti környezet kapcsolatát, vagyis a történeti ökoszisztémák működését és változását vizsgálja. Mint minden módszertan, ez is bizonyos feltételekhez kötött. A történész mindenekelőtt elfogadja, hogy 1) a természet és a társadalom egy folytonosság, 2) kutatása során befogadja a természet- és társadalomtudományi módszereket, amennyiben előmozdítja a történeti ökoszisztémák megismerését, végül 3) több dimenzióban, egyszerre térben és időben gondolkodik. Egy mondatban ez így foglalható össze: a múlt kutatásakor a figyelem középpontjában az ember ökológiai rendszerekre gyakorolt hatása áll. A kutatásokban különös hangsúlyt kap a hosszú távú folyamatok vizsgálata, amelyek során akár évszázadokkal vagy évezredekkel ezelőtt kezdődött folyamatok jelenkorig tartó pályája tárul fel előttünk. Minderre azért van szükség, mert a hosszú távú folya-
