Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 7-8. szám - Osztap Szlivinszkij: 1918; Noé; (idegen, idegené) (Vonnák Diána fordításai)
39 Osztap Szlivinszkij 1918 Van, hogy a felrobbanó repesz nyomán is csak egy apró folt marad. Csak arra emlékszem a háborúból is, ahogy az utolsó napok egyikén egy ló esett ki a vonatból a kanyarban, a keskeny nyomtávú vágányra esett, és nem volt senki, aki visszament volna, hogy kiemelje a töltés mellől, gyerekek jöttek, fűvel etették, és ő csak feküdt törött lábakkal, matt szemekkel, feketén-feketén, mint egy jel, amit a visszavonuló éjszaka hagyott ott a nyomában jövő éjszakának . Noé Az egész elmúlt élet olyan, mint az elázott újság. Más volt ott: hírek, gasztronómia, szórakozás. Valaki a sötétben érkezett, ázott hajjal. Valaki messziről jött, azt mondta, mintha sosem látott felhőket látna. Mi magunk közé ültettük le, bort melegítettünk neki. Rossz hírek jöttek, húsra ecet. Mi lassan keltünk fel a tánchoz, nyújtózkodva és hunyorogva, lassan fordultunk csak körbe, lassan húztuk magunk közé. Sosem fáradt el senki, csak a sietség fáraszt. Én összekevertem a legidősebb gyerekeimet a legfiatalabbakkal, mert egyesek őszültek már, mások meg fehérek voltak, mint a százszorszép. Füstök jártak körbe minket, nem tudtuk, milyen az égő haj szaga. Óriásokról néztünk egy vicces filmet. Áldozati bárányainkat könnyen emeltük fel, lendülette l vágtuk le a fejüket és hittünk a pontos isteni ujjban. Szelek jöttek, az angyalok kereszttel jelölték meg a házunkat. És most – olyan csönd van, hogy aludni sem lehet. Színház után alvás, reggel elkezdem a műsort az erkélyen egyetlen nézőnek.