Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 6. szám - Bence Erika: Hogyan írd át magad ellenszenvessé? (Szilasi László: Luther kutyái)
123 Bence Erika Hogyan írd át magad ellenszenvessé? Szilasi László: Luther kutyái Az elbeszélő a könyv 223. oldalán reflektál A harmadik híd című 2014-es regényére, de a figyelmes olvasó már a 184. oldalon kezdődő 9.2-es alfejezet első mondatában felismeri a korábbi regény kerettörténetének helyszínére vonatkozó utalást: „A harmincéves gimnáziumi érettségi találkozónkat a nagy, városi nyomda alatt, egy jó hírű belvárosi étteremben tartottuk.” A harminckilenc oldallal odébb szinte szó szerint ismétlődő mondat már konkretizál, a szerző adott művére vonatkozik. Hasonló a kapcsolat a 117. oldalon található, s a címadó metaforát feloldó reflexió és harmincnyolc oldallal későbbi ismétlődése között. Az agyműtétje utáni felépülési folyamatot ábrázoló énelbeszélő első olvasmánya volt ugyanis Luther Márton Asztali beszélgetések je: „Luther elsöprő erővel fordítja ki sarkaiból Európa hitét, az pedig külön örömet okozott, hogy a kutyájának az volt a neve, hogy Tölpel, magyarul nagyjából: Tökfej. (Amikor Tölpel a tekintetét a feléje nyújtott húsdarabra szegezve hosszan és kitartóan várakozott, Luther így sóhajtott fel: Bárcsak úgy tudnék én imádkozni, ahogy ez a kutya figyeli a húst!)” A 155. oldalon megjelenő jegyzet a Luther-idézet személyessé tétele; a t öbbes szám magyarázata: „Érzékeltem, hogy Isten ott van velem, hogy a kegyelem belengi a szegedi újklinika idegsebészeti osztályának nyomorult folyosóit, szobáit, iszonyatos mellékhelyiségeit. Ott volt, könnyű lett volna megszólítani, aposztrofálhattam volna azonnal, akár a papok, felavatott a betegségem: Istenem. […] Túl voltunk a nyelven, vagy innen. Tekintetemet, mint Luther kutyája, a húsdarabra szegeztem. Adja már nekem. Figyeltem a húst. Hosszan és kitartóan várakoztam. Adja már. Bárcsak, bárcsak, bárcsak.” „Hekaté kutyái”-val folytathatnánk az asszociációs sort. A vajdasági olvasónak Vasagyi Mária Pokolkerék (2009) című regénye juthat eszébe, amelynek főhőse, Lothar és társai a sisakvirágból (Aconitum) nyert tudatmódosító szer hatására vizionálják Hekaté istennő alvilági birodalmát. De ugyanígy A kastély kutyái (2002), Kontra Ferenc művének a halál motívumát középpontba helyező jelentésáradása is eszünkbe juthat. A két regénynek, mármint A harmadik híd nak és a Luther kutyái nak, műfaji értelemben nem sok köze van egymáshoz, hacsak nem az a mindkettő esetében fennálló besorolhatatlan köztes és többszörös műfajiság jegye. Az előbbi városregénynek, hajléktalantörténetnek indul, majd – bravúros formai megoldások, „csavarok” után – „rájövünk”, hogy egy keretes bűnügyi regényt olvastunk. De a Luther kutyái ról sem mondhatni, hogy ilyen értelemben egyöntetűek volnának karakterjegyei. Maga az énelbeszélő is ezzel a dilemmával indít. „Tapasztalataim anyaga ennyiben bizonyosan meghatározza annak a szövegnek a műfaját, amit most írok. Naplónak nem tekinthetem, csak emlékekre hagyatkozhatom, az enyémekre meg a másokéira, és azokra a néhol gyönyörű, néhol rémületes folytonossági hiányokra, amiket a felejtés hoz létre. A fantázia néhol belakja ezeket.” (7) Ugyanakkor az alcímben – Oligodendroglioma
