Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 6. szám - Bakonyi István: Minőségi folytatás (Dobozi Eszter: Hószín átfut, sár fennakad)
115 Bakonyi István Minőségi folytatás (Dobozi Eszter: Hószín átfut, sár fennakad) Három esztendővel ezelőtt, Dobozi Eszter válogatott kötetének (Ahogy ő néz, ahogy ő lát) méltatásakor többek között ezt írtam. „…A hetvenes évek vége óta jelenlevő költő már a pálya elején feltűnt meditatív-intellektuális hangjával, ami aztán később egyre sűrítettebb formában szólalt meg. Tudatosan épülő életműve ma már kortárs líránk egyik legegyenletesebb teljesítménye…” Vállalom most is ezeket a szavakat, és örömmel teszem hozzá, hogy a hivatalos elismerés sem maradt el: a költő 2018-ban megkapta a Magyarország Babérkoszorúja díjat is. És 2018-as verseskötete, a Hószín átfut, sár fennakad ugyancsak igazolja korábbi állításainkat. Sors- és emberformáló évek után van előttünk a legfrissebb költői termés. Lírai lenyomata a fogyó időnek. Egy olyan sokoldalú írástudó szép eredménye, aki otthonosan mozog a tudomány területén is. Újra elmondhatjuk, hogy Dobozi Eszter verseinek egyik fő értéke azok intellektuális jellege. Korábban is, most is láthatjuk műveiben, hogy fölfejti a lélek titkait, a mélyrétegeket. Valószínűleg ezzel is magyarázható, hogy vonzódik a keleti szellemiség felé, és mindez megmutatkozik például tankáiban, vagy éppen nagautáiban. Érdekes egyébként, hogy a huszadik-huszonegyedik században ez az irányultság igencsak fölerősödött a magyar költők világában, elég csak arra utalnunk, hogy a haiku-forma mennyire népszerű lírikusaink életműveiben. Dobozi Eszter itt pl. a Tankák cím alatti kilenc ötsorosban megrázó apasiratóját tárja elénk, a visszafordíthatatlan folyamat miatt érzett fájdalmát és keserűségét fejezi ki. Drámai befejezése: „még egyszer láttuk / Őt: élettelen is bölcs / volt az arc, a szem / zárva végérvényesen, / s már semmi sem ugyanaz” . Az is különös ebben, hogy az ősi japán tanka ritkábban szól a halálról, gyakrabban az élet örömeiről. Költőnk ebben a kilenc műremekben viszont mesterien ötvözi a hagyományt a saját maga által megteremtett lírai világgal. Másutt küzd a rossz erőkkel, többek között a sárkánnyal, a küklopsz-szerű szörnyeteggel, az agyatlan állattal. Az emberi létezést veszélyeztető erőkkel. Ezek az erők ember- és világméretűek korunkban (is). De hihetünk abban, hogy: „…Nem győzheti le benned a fenyők, / harangok zúgását, nem ölheti / meg a dalt, szirmok esti énekét, / lombkoronák zizegését…” ( Akárki, akármi is ő …) Hit, erkölcsi erő, szeretet: ezek alapfogalmak itt. S miként Reményik Sándor híres Béke című versében, ő is belülről lel rá a békességre. Hiszen: „…bent a hangszigetelt ablakok / mögött kikezdhetetlen a béke…” Itt is, másutt is fölfigyelhetünk Dobozi Eszter költői nyelvének csiszoltságára, gyémántszerű tisztaságára. Mint ahogy nemcsak itt, de számtalanszor ez a békevágy árad soraiból. Így van ez pl. az Episztola Buda Ferencnek veretes szövegében is, legfőképpen a Radnóti Miklós eclogáira emlékeztető befejezésben: „…Ám most el fog a félsz: lesz majd, aki érti e szókat? / Jön miutánunk még kor, mely kedvét leli bennük?” Láthatjuk az antikvitásban gyökerező, kulturált versbeszéd és ritmika eredményeit is.
