Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 5. szám - Branczeiz Anna: Levelekbe írt Mándyk („Szeretve tisztelt főcsatár” – Mándy Iván válogatott levelezése)
126 megírt utószó kíséri. Közelebb hozza Mándyt az olvasóhoz az is, hogy a levelek mellett a kötet fényképeket is közöl. Az összeállítás némileg aránytalan, mivel – mint azt az utószóból megtudjuk – „[…] könnyebb volt a Mándynak írott anyagokat összegyűjteni, hiszen azok nagyrészt közgyűjtemény- ben vagy az író özvegyénél találhatók, míg az általa jegyzett levelek sokkal több helyen vannak és lehetnek.” (428.) Az aránytalanság a számszaki adatok ismerete nélkül is szembetűnő, és annál fájóbb, hogy társadalom- és irodalomtört éneti vonatkozásokban kiemelten jelentős korszakokból nem sikerült leveleket találni. A kötet ugyanis 1946 júliusától indul, Mándy ekkor már 28 éves volt, így joggal feltételezhetjük, hogy nem ekkor kezdett el levelezni. Az utószó útba is igazít: a fiatalkori levelek elvesztek, ahogy az 1949 és 1955 közötti évekből sem maradtak fent írások. Éppen azokból az évekből, amelyek irodalompolitikai szempontból igencsak kényes érát fognak át. A levelezésgyűjtemény ettől eltekintve is számottevő, és akár irodalomtörténeti szempontból is fontos adalékokkal szolgálhat a Mándy-recepció számára. A levelek egyfelől a novellák keletkezési körülményeiről tesznek tanúbizonyságot, másfelől olyan szakmai kapcsolatokról árulkodnak, amelyek Mándy alakját is más fényben tüntethetik fel. Mándy fogadtatástörténetének alakulását meghatározta marginálisnak gondolt helyzete, hogy tudniillik hosszú ideig ő az író, aki „a pálya széléről” munkálkodik. A recepció ezzel összefüggésben hajlamos arra is, hogy Mándy szövegeit, gondolkodását homogénként kezelje, ami azonban túlzottan leegyszerűsíti a Mándy-képet. 7 A levelek ezzel szemben sokrétű szakmai kötődésekről adnak számot. Egyrészt Mándy szerteágazó érdeklődését és tájékozottságát mutatja, hogy olyan híres művészeket, színészeket említ leveleiben, mint John Cage, Marc Chagall vagy Charlie Chaplin. Másrészt sokatmondóak lehetnek az olyan kritikai észrevételei, mint amilyeneket például Déry Tibornak írt levelében tesz a Szerelem és más elbeszélések című kötetről szólva, vagy a Mészöly Miklósnak címzett küldeményében Az atléta halála című regényről. A leginkább ugyanakkor a fordítóktól és külföldi íróktól (John Batki, Daniel Rondeau, Richard Swartz, Karsten Witte, Karol Wlachovský), irodalomtörténészektől, kritikusoktól (Balassa Péter, Rába György, Somlyó György, Tarján Tamás), szerkesztőktől (Réz Pál, Tüskés Tibor), képzőművészektől ( Corá Erzsébet, Gross Arnold), pályatársaktól (Esterházy Péter, Lengyel Balázs, Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes), színészektől és filmrendezőktől (Elek Judit, G álvölgyi János, Garas Dezső) , valamint Aczél György kultúrpolitikustól fennmaradt, esetenként igencsak baráti és bensőséges hangvételű levelek mozdítják ki Mándyt „a pálya széléről”, egyúttal „kismesteri” 8 pozícióját is cáfolják. E ponton megjegyzendő, hogy a kötetben szerepelnek dedikációk is, amelyek szintén az író gazdag kapcsolati hálójáról adnak vázlatos és irodalomtörténeti szempontból is árulkodó képet. Mándynak többek között olyanok küldtek dedikált példányt köteteikből, mint Rába György, Nemes Nagy Ágnes, Mészöly Miklós, Csorba Győző, Orbán Ottó, illetve Krasznahorkai László, míg Mándy sokak mellett Esterházy Péternek, Lengyel Balázsnak és Nemes Nagy Ágnesnek, Balassa Péternek és családjának, Orbán Ottónak és Orbán Júliának jegyzett egy-egy kiadást. 7 Ehhez lásd például: Károlyi Csaba, „Mándy Iván harmadik esése”, Élet és Irodalom 2019. január 4., 18., illetve a recepció egységesítő, leegyszerűsítő gondolkodásáról: Márton László, „Két-három oldalon el tud mondani egy regényt ” = Darvasi , Köztünk vagy, i. m. , 63–82, 73. 8 Margócsy István kifejezése: „A kismester nem központi figurája a művészeti közéletnek és művészetpo- litikának [...] – a kismester csak művész vagy író, aki csak műveket akar létrehozni, annak közvetlen szándéka nélkül, hogy művei radikálisan megváltoztasság az éppen adott társadalmi viszonyokat [...].” (Margócsy István, A kismesterség dicsérete, Holmi 1996/4., 559–563., 559.) Még ha illik is Mándyra ez a kifejezés, korántsem tekinthető szerencsésnek. (Ugyanerről lásd még: Sághy Miklós, Mándy Iván újrafelfedezése [Darvasi Ferenc: Köztünk vagy. Beszélgetések Mándy Ivánról], Alföld 2016/8., 99–104., 102.)
