Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 5. szám - Pethő Sándor: Botló drót
120 magyar antropológus terepmunkára érkezik a helyszínre, már hatvan, többségében ukrán és orosz tulajdonban lévő kisboltot talál. A templomtól a határig terjed – ahogy az itteniek mondják –: a „sziti”; idáig, azaz a határtól nagyjából ötszáz méterre jönnek el a Szlovákiából érkezők. Ez a falu üzleti és kulturális központja. Távolabb már az üzletek sem élnek meg, itt azonban még pizzéria is van. Naponta többen érkeznek ide, mint amennyi Nagyszelmenc lakossága. Mivel a határátkelőhelyen az ukrán elképzelések ellenére is csak gyalogos és ker é kpáros forgalom zajlik, az autót a határnyitásra épült nagyszelmenci parkolóban hagyják, ahol egy euróért egész nap vigyáznak rá. Az ikerfalura, bár lakói ezt aligha tudják, a jólét leselkedik: Egy francia–spanyol határon lévő hatszáz fős francia falu önkormányzata még a helyi adót is eltörölte. Az olcsóbb spanyol üzletekbe vásárolni járó franciák autójának őrzéséből származó közbevétel ugyanis anélkül is kiemelkedő jólétet biztosít a településnek. A szlovák–ukrán határon nem ebben gondolkodnak; épp most szökken szárba a sajátosan közép-európai szabad verseny. A Kisszelmencen befektetők gazdagodásának csak a Nagyszelmencen befektetők gazdagodása szab határt. 2009 novemberében egy hónapra váratlanul lezárják a határ átkelő t. A hivatalos álláspont szerint az influenzavírus terjedése miatt. Mások szerint a kelet-szlovákiai csokoládélobbi intézte így, mert az olcsó ukrán csokoládé az ünnepek előtt komoly konkurenciát jelentett volna saját termékeiknek. A posztszovjet kapitalizmusban a t ársadalom szabadságának fokmérője nem az autonóm érdekérvényesítés, hanem a fogyasztás. A határ kisszelmenci oldalán álló óriásplakáton félmeztelen nő igazítja útba a járatlanokat. Egyik mellét Akcia felirat takarja, a kezében lévő tábla pedig a közeli Mix Marketra hívja fel a figyelmet, amiben a szlovák nyelvű felirat Európa legjobb árait ígéri. Az elnevezés helytálló. „A határ közelében – írja a fiatal antropológus – úgy bukkan rá az ember egyik bolton belül a másikra, mint Eötvös Gábor zenebohóc a hangszereire a ballonkabátjában. Az italüzletben a ruhabolt, azon belül a játékbolt és így tovább.” A „szitiben” az áru, ahogy a félmeztelen nő által reklámozott üzlet neve is ígéri, valóban sokféle, csak a kínai eredet és minőség nivellál. Az €-Shop, Kisszelmenc legjobban menő üzlete, legalább háromszázféle szeszes italt kínál, a zöme a túloldalon lévő Szlovákiában be lenne tiltva. „Ott az Unióban, nem lehet árulni hamisított márkajelű italokat” – mondja az egyik helybéli. És Ukrajnában ? Tulajdonképpen ott sem, „de ez nálunk úgy működik, hogy leadod minden hónapban a bizonyos embereknek, amit kell, és akkor békén hagynak. Ez egy állami maffia.” Így elkerülhető az ellenőrzés is, noha a kisszelmenci „sziti” a rendőrségtől, a vámhatóságon át a tűzoltóságig számos hatóság hatáskörének metszéspontjában éli hétköznapjait. Nemcsak az áru minősége kétes, de gyakran a munkaerő is illegális: az eladók többsége még minimálbérre sincs bejelentve. „Ez a vállalkozóknak nemigen éri meg” – mondja realistán a helység polgármestere, és a fiatalemberrel beszélgetve nemigen tudja még , hogy mi lesz a legalitást és a haszonszerzést összeegyeztető kapitalista megoldás faluja számára. „Bejelentett munkaviszonnyal vagy anélkül, tudod, nem sokat számít” – árnyalja a helyzetet egy cipőboltban eladóként dolgozó tanárnő. Ő í gy is, úgy is „százalékra” dolgo-
