Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 1. szám - Balázs Géza: „Őrizzetek szent angyalok” (Az őrangyal a nyelvben és a folklórban)
70 Balázs Géza „ Őrizzetek szent angyalok” Az őrangyal a nyelvben és a folklórban Számos folklórműfajban, így különösen az archaikus népi imádságokban, de a nyelv- ben is megőrződhettek, megőrződtek középkori, esetleg talán annál is régebbi mágikus-vallásos, hieratikus (hagyomány által szabályozott) megnyilatkozások. Magam a „nyelvben kódolt hagyomány” terminust használom rá. Ezek egy része beletartozhat a Jung nyomán „kollektív tudatalattinak” nevezett jelenségbe: vagyis létezik olyan tudás, amely bennünk van, de nem föltétlenül tudjuk előhívni, viszont bizonyos esetekben, kontextusokban és „maradványokban” (reliktumokban) mégis előbukkannak. Ha pedig ezt egyesek nem fogadják el, akkor ott van még a Polányi Mihály által bevezetett „hallgatólagos tudás”, vagyis olyan ismeret, amely bennünk van, de nem tudjuk vagy nem szoktuk verbalizálni. A folklórban és nyelvben (kollektív tudatalattiban, hallgatólagos tudásban) nyomai vannak egy igen gazdag – bibliai alapú, de Biblián kívüli, népi motívumokkal bővített – angyalkultusznak. Hankiss Elemér civilizációtörténeti összefoglalójában Mircea Eliadét idézi ezzel kapcsolatban: „ A zsidó-keresztény hagyományban az angyalok szellemi lények, illetve entitások voltak, akik a szent és a profán szférája között, a transzcendencia világa és az idő s tér, az ok s okozatiság profán világa között közvetítettek. Távoli leszármazottai voltak hajdani jóindulatú szellemeknek, a politeisztikus vallások isteneinek, a görögök jóindulatú démonainak, a zoroasztrizmus halhatatlanjainak, és távoli rokonai voltak a hindu avatároknak és a buddhista bódhiszatváknak.” (Eliade, 1987, idézi: Hankiss 2014: 62.) Az Ótestamentum két főangyalt nevez meg, Mikáélt és Gábrielt. A másik két főangyalra, Rafáelre és Úriélre az apokrif ótestamentumi iratokban és hagyományokban van utalás. Hankiss így folytatja: a „zoroasztrizmus 1 hatására a judaizmuson belül is egyre inkább kifejlődött az angelológa, illetve demonológia, vagyis a jó és a gonosz szellemek tudománya… A laodiceai zsinat (343–381.) még elítélte az angyalok imádatát mint bálványimádást. Szent Ambrus (339–397.) és Szent Ágoston (354–430.) azonban már méltatták azt a fontos szerepet, amelyet az angyalok Isten hírnökeként játszottak az emberiség életében. És végül is 787-ben a II. nikaiai zsinat formálisan is szentesítette az angyalok tiszteletét, illetve imádatát.” (Hankiss 2014: 64.) Davidson szerint (1967: 8.) „(a)z angyalok különböző feladatok és kötelezettségek sokaságát látták el. Mindenekelőtt Istent szolgálták… De sokan szolgálták az embert is mint őrzőangyalok, tanácsadók, vezetők, bírák, tolmácsok, szakácsok, vigasztalók, házasságkötők és sírásók…” (idézi: Hankiss 2014: 65.) Az angyalkultusz antropológiai alapokon áll. Kialakulását és működését az alapérzelmek közé sorolt, civilizációs hajtóerőt jelentő félelemmel magyarázza Hankiss Elemér (2014: 67.): „Az embereknek szükségük volt a bizton- 1 Zarathusztra által Kr. e. I. évezredben alapított vallás tanai.
