Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 5. szám - Gion Nándor: Krisztus katonái a Görbe utcából (Gion Nándor hátra- hagyott írásai, V. rész – közreadja Kurcz Ádám István)
40 közeledik, a pap a befejező ceremóniát végzi. Szakács György halkan megszólal Nagy István mögött. Szakács: Vigyázz azzal a vacak karddal, mert még levágod a füled. Hallod, egyszer egész biztosan levágod azt a klepa füledet. Nagy Istvánnak elkomorul az arca, de nem mozdul, nem válaszol. A mise véget ér, az emberek tódulnak kifelé a templomból, de többen a koporsó hoz járulnak, térdet hajtanak, rövid imát mormolnak, köztük egy fiatal lány is, a későbbi Nagy Istvánné. Ő is térdet hajt, úgy tesz, mintha imádkozna. Nagy Istvánné: Megvárjalak? Nagy Istvánnak csak a szeme mozdul, a lányra néz, alig észrevehetően megrázza a fejét. Nagy István: Egész éjjel itt kell maradnom. Nagy Istvánné: Holnap? Nagy István: Várj meg a körmenet után. Szakács: Ha addig le nem vágja a fülét. A pap rosszallóan néz rájuk az oltár elől, a lány felkel, kifelé indul, Szakács György hosszan bámul utána. A templom lassan kiürül, őrségváltás következik. A sorozatnyitó darab, a Krisztus katonái a Görbe utcából című forgatókönyv a Délvidék történetének talán legproblémásabb időszakában, 1941–1944-ben játszódik, így nem párhuzam és folytatás nélküli a Gion-prózában sem. Cselekménye ott indul, ahol a Latroknak is játszott című regénytetralógia második része, az 1976-ban Újvidéken megjelent Rózsaméz véget ér: 1941 húsvétján, a jugoszláv csapatok ki- és a magyar csapatok bevonulásával. Ráadásul mindkét mű főhősei – Gallai István és felesége, Teréz, illetve Nagy István és felesége, Terike – is az író nagyszüleiről lettek mintázva, így az életmű összefüggésrendszerében nagyjából „azonosnak” tekinthetők. Gion prózájában az időszak – valószínűleg a forgatókönyvet megelőző – kidolgozása a Történetek egy régi forgópisztolyról című elbeszélésfüzér, amely 1975 elején jelent meg folytatásokban a Magyar Szó című vajdasági napilapban. Ezt követte az 1977-es A kárókatonák még nem jöttek vissza című regény, amely allegóriaként dolgozza fel az említett időszakot (vö. Forrás 2015/3., 60–76.). Az 1941–1944-es időszak legteljesebb, legegyenesebb kidolgozására pedig már az író Magyarországra települése, illetve a rendszerváltozás után kerülhetett sor az először 1996–1997-ben a Forrás ban közölt Ez a nap a miénk című regényben. Jelen jegyzet nem vállalkozhat a most közölt drámai mű és prózai „társai” tüzetes összehasonlító elemzésére. Ám az mindenképpen megemlítendő, hogy – cselekményének sok-sok párhuzamával, szereplői(nevé)nek egyezésével – a drámai mű legközelebbi prózai rokona a Történetek egy régi for- gópisztolyról. Ám míg a Történetek… a kisgyermek (író) szemszögéből, nagyanyja („Nagy Istvánné Terike”) elbeszélései segítségével visszatekintve, és így kissé tompítva, sőt nosztalgiák hozzáadásával – addig a Krisztus katonái és az Ez a nap a miénk az elbeszélt történet jelen idejében, a maguk véres valóságában mutatják be a második világháború bácskai éveit. Természetszerűleg az időszakot feldolgozó művek közül a Krisztus katonái a leg dráma ibb. És talán a legvéresebb is: az író ebben a nagyapjáról mintázott örök túlélő főszereplője kivételével minden címszereplőjét is kivégzi. Ám nagyon fontos különbség a történeti tények és az Ez a nap a miénk, illetve a Krisztus katonái között, hogy míg a valóságban és az Ez a nap a miénk ben a bácskai magyar férfiakat 1944 őszén-telén a jugoszláv partizánok már a front elvonulta után tizedelték meg, a – gépírás típusából és a papír fajtájából is következtethetően – még bőven a rendszerváltás előtt Jugoszláviában írott Krisztus katonái ban a Tito partizánjai által véghez vitt etnikai tisztogatás politikai okból szóba sem kerülhetett. A forgatókönyv a front megérkeztével zárul, 1944 őszének-telének eseményeiről majd csak a már a rendszerváltozás után Budapesten írt Ez a nap a miénk ben olvashatunk nyíltan. (A Krisztus katonái ban még csak a háborús körülményekre „fogva” utalhatott Gion a partizánok tetteire: a bácskai magyar férfiak nagy vérveszteségére.) A szöveget az író hagyatékában (OSzK Kézirattár, Fond 583.) lévő gépiratból dr. Nagy Géza felesége segítségével rögzítette. Az ő munkájukat és Gion Eszternek a forgatókönyv közreadásához való hozzájárulását ezúttal is köszöni e sorok írója, Kurcz Ádám István.
