Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 5. szám - Petőcz András: Utolsó kép – Tandori (vers)
3 Petőcz András Utolsó kép – Tandori utoljára a Clark Ádám téren láttalak, furcsa öregember , mentél a buszmegálló felé, alig tudtál már lépni is, mint egy hajléktalan, olyan voltál, sapkád a fejedben, és a fogaid – jobb nem beszélni a fogaidról akartalak volna megölelni, de valamiért zavarban voltam, talán, hogy jobb a kabátom, a kalapom, ezt szégyelltem, próbáltam az arcodban felfedezni mindazt, ami vagy, csak a szomorú kiszolgáltatottságodat láttam Csiu Fang-kao jut eszembe rólad, szomorú lélek, akinek nyomába nem ér halandó, a történet szerint, pedig csak egyszerű házaló ez a különös kínai, aki tüzelővel és zöldséggel kereskedik elment ez a házaló lovat vásárolni, táltoslovat, és azt sem tudta, kanca-e, avagy mén az a ló, meg hogy milyen a színe, mégsem tévedett soha, mert mindig csak a lényegre figyelt most értem meg, hogy valójában csupán erről volt szó, téged valóban nem érdekelt semmi külsődleges, mert csak a belső dolgokra figyeltél, és így a sapka, a kabát, nem számítottak, mert miért is számítanának elmentél tehát lovat vásárolni, örökös utazó , miként teszi ezt Csiu Fang-kao a mesében, pedig te magad, igen, te magad voltál a táltos, és az maradtál akkor is, amikor már lépni sem tudtál, és kihullottak végleg fogaid elmentél, és itthagytál minket, tétova vándor , minket, akik még tudatlanok vagyunk, nagyon is tudatlanok, és most, amikor a hiányodat érezzük, most értjük igazán, mennyire nehéz mesterség a kínai házalóé
