Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Nagy István művei
106 Úgy látom a tájat mint Éber Sanyi bácsi. Tőle kölcsönzöm a palettát; Ybl Miklóst, Marichot és Nagy Istvánt a város természetes arányai tervezés előtt látni tanították. 85 Markó Bélának a festőre is kiterjeszthető költői látlelete: a külvilágot teljesen kizárja, mert éppen szert tett egy saját világra. 86 Nagy István világának a megismertetése művei bemutatásán, 87 írásokban, 88 konferenciákon 89 is történt az elmúlt évtizedekben, és megvalósul folyamatosan, ahogy ezzel a kollekcióval is. A Nagy István Képtárat fönntartó városban a Bajai Nagy István Művészeti Egyesület, célkitűzései szerint, „Nagy István örökségének szellemében” dolgozik. Többek vágyott, de meg nem valósított törekvése, az eddigi kutatások eredményeire alapozó, Nagy István művészetének a teljességét részletesen földolgozó monográfia azonban nem született. Még várat magára. 85 Kabdebó Tamás: A bőség városa . Pannon Tükör, 2014. 1. sz. 10–11. 86 Markó Béla: Szomjúság (Nagy István: Vizet ivó parasztleány, 1930 körül, papír, pasztell, 70,5×51 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest). 87 Nagy, összefoglaló kiállításokon is szerepelnek a művei, pl. A Művészház 1909–1914 . Modern kiállítások Budapesten. Szerk.: Gömöry Judit, Veszprémi Nóra. Magyar Nemzeti Galéria, Bp., 2009. 94–95; Sors és jelkép. Erdélyi magyar képzőművészet 1920–1990 . Szerk.: Szücs György. Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Bp., 2015. 44–47., 370–371. 88 Pl. Pap Gábor: Az élő Nagy István . Művészet, 1973. 6. sz. 35–37., Tóth Antal: Nagy István-képek a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményében . A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve XXII. (1977), Pécs, 1978. 355–380. 89 Nagy István és Rudnay Gyula emlékére , konferencia és kiállítás, Türr István Múzeum, Baja, 1997. máj. 16.; Nagy István halálának 70. évfordulóján tartott szimpóziumon elhangzott megemlékezések . Csíkszereda, 2007. augusztus 2. Csíkszereda Kiadó, 2007.