Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Hász-Fehér Katalin: „De lelke ott lesz a viadaltéren” (Arany János és az irodalomhoz való közelítés perspektívái)
62 Ebből a nagyon hiányos és vázlatos áttekintésből – ahol még ki sem tértünk a fordításban ismert, később olvasott, többször elővett szövegekre, műfaji mintákra (ballada-, eposz-, líraváltozatok) – már jól látszik, hogy Arany első útja a nyelvtanok után az irodalmi szövegekhez vezetett. A széljegyzetekből az is sejthető, hogy mekkora érvhalmaz sorakozik fel kiinduló tételünk mellett, miszerint Arany irodalomfogalma irodalom- és szövegközpontú volt, hogy költői módon, nagyon szoros közelségből olvasott. Egy szöveg minden eleménél végiggondolta annak formai és jelentéstani árnyalatait, vizualitását, ritmikai és hangzási sajátosságait, használatának lehetséges kontextusait, módosulásait, átültethetőségét. Arany irodalomtanulmányozása pragmatikai és induktív jellegű volt, következtetései, tanulságai, elméleti tudása nem dedukcióból, hanem a szövegsajátosságok megfigyeléséből eredt. A szoros nyelv- és szövegközeliség nemcsak Arany olvasás-, hanem alkotásmódját is jellemezte. Híres mondatát az eposzi hitelről, miszerint az alkotás során „téglára” és „mészre” van szüksége az építkezéshez, a kritikai beszédmódban gyakran értelmezték fantáziahiánynak, az ideológiai beszédmódban pedig a nemzeti jelleg megnyilvánulásának. Filológiai szempontból azonban a „tégla” metafora alatt olyan (már) megmunkált anyag érthető, mely a maga eredeti jelentéshálóját, kontextusát is beemeli a szövegbe, vagy kifelé mutat, hidat létesít az eredeti jelentés(ek) és kontextus(ok) felé. 81 Ehhez az alkotásmódhoz tartozik költészetének a Szörényi László által folyamatosan hangsúlyozott, 82 más tanulmányaimban bővebben kifejtett, és Tarjányi Eszter által szintén sokrétűen tárgyalt architextuális és intertextuális jellege, illetve ihletének, szövegeinek mikro- és makroszintű dialogicitása. 83 Arany a művein keresztül folyamatos párbeszédben állt más szövegekkel, legyenek azok történeti források, irodalmi munkák vagy a népi tudat szinkron és diakron rétegeiben fellelhető hiedelemvilág. Többen kiemelték Arany kritikusai és monográfusai közül, hogy Arany nem foglalkozik a jelennel, nem reflektál kortárs eseményekre; hogy művészete, ihlete történeti, epikai és reflexív jellegű. Egyik oka (és következménye) ennek éppen a szövegekből építkezés, mely inkább alkalmas történeti tárgyak feldolgozására, és azon keresztül, bonyolult utalásháló, képi áttét, olykor allegorikus szint megteremtésével a jelen felé irányítására. Azonban nemcsak epikája, hanem lírája is számos alkalommal képződik le szövegekre, szöveghelyekre, és azokon keresztül valamely eseményre vagy eszmére. Az okot, hogy miért nem akart Arany transzparens , közvetlen módon se hőse, se krónikása lenni önmagának és saját korának – legfeljebb saját alkotói tevékenységének –, csak akkor lehet ideológiamentesen, poétikai perspektívából értelmezni, ha szövegeinek és alkotástechnikájának mibenléte láthatóvá válik. Kritikusként Arany úgy dolgozott, ahogyan olvasott és alkotott: szövegből kiindulva, elsődleges megfigyelései alapján, melyekhez ismét más szövegekből vesz argumentumokat. A nagyszalontai Emlékmúzeumban fennmaradt néhány azon művek közül, melyekről a Szépirodalmi Figyelőbe bírálatot írt, vagy készült írni. Lapszéli bejegyzései Bulcsu Károly, Malvina, Fejes István, Vida József és mások költeményei mellett szoros tanulmá81 Ld. erről részletesen, gondolatmenetünkhöz legközelebb állva Dávidházi Péter fejezetét: „Mint pap a textust”: az eposzi hitel elmélete = uő., Hunyt mesterünk – Arany János kritikusi öröksége . Argumentum, Budapest, 1992, 165–183. 82 Legutóbb már említett Ariosto-tanulmányában és új tanulmánykötetében, ahol ő először értelmezi is Aranynak az Ariostóhoz főzött kommentárjait. 83 Ld. pl. Szövegihletek Arany költeményeiben = Médiumok, történetek, használatok . Ünnepi tanulmánykötet a 60 éves Szajbély Mihály tiszteletére, szerk. Pusztai Bertalan, Szeged, Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, 2012, 156–178.; Tarjányi Eszter, Arany János és a parodisztikus hagyomány , Universitas Kiadó, Budapest, 2013.
