Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Hász-Fehér Katalin: „De lelke ott lesz a viadaltéren” (Arany János és az irodalomhoz való közelítés perspektívái)
48 lemtudományos területek felől megalapozza és igazolja. A szelekciós elvnek köszönhetően tudta Bessenyeit és korát például „nemzetietlennek” minősíteni, pusztán abból kifolyólag, hogy francia mintákat követtek, míg későbbi, erősen német befolyásoltságú szerzőket, köztük önmagát is, gond nélkül be tudta sorolni a „nemzeti” és „eredeti” címke alá. Mindennek alapján Toldy művei a kritikai beszédfaj alá lenne besorolható, ám szövegeinek sajátosságait, Toldy mintáit és szándékait tekintve a magunk részéről úgy látjuk, hogy munkái sokkal inkább tartoznak a populáris beszédmód kategóriájába. Toldy narratív struktúrájának ugyanis voltak világirodalmi, főként német mintái és párhuzamai, figyelemre méltó azonban, hogy éppen a Dávidházi Péter által összevetésre kiválasztott szerző, Georg Gottfried Gervinus az 1835 és 1842 között Lipcsében megjelent, ötkötetes nagy nemzeti irodalomtörténetének előszavában ( Geschichte der poetischen National- Literatur der Deutschen ) szintén művének populáris jellegét hangsúlyozza: „Ich will nicht für die Bearbeiter und gelehrten Kenner dieser Literatur schreiben, nicht für eine besondere Klasse von Lesern, sondern, wenn es mir gelingen möchte, für die Nation.” 40 Nem az irodalom kutatóinak, nem a tudós közösségnek, nem is az olvasók szűk körének, hanem az egész nemzetnek szánja a művét. A „nemzet” itt, túl az ideologikumán, kulturálisan vegyes összetételű és átlagműveltséggel rendelkező olvasótábort jelent, melynek ismereteket kíván nyújtani. 1854-es irodalomtörténeti könyvében Toldy Ferenc is kilép a szűkebb tankönyvjelleg kereteiből, és előszavában kifejti, hogy egy nemzet múltját, életét addig a történelemtudománya foglalta össze, onnantól kezdve ellenben az irodalomtörténet az, amely a közösség teljes létét átfogni és leírni képes. 41 Felmerül persze a kérdés, hogy jogos-e Toldy irodalomtörténeteit a popularitás mai fogalma felől megközelítenünk, s nem kell-e inkább saját korának tudományeszményéhez fordulnunk a válaszért. A 19. század közepén kétségtelenül létezett a tudományok (különösen a szellemtudományok) irányában egyfajta társadalmi hasznosságelvárás. A felvilágosodás korának képzéseszménye, művelődésterjesztő igénye az 1840-es években egyfajta társas és társadalmi eszménnyel párosult, mely az akadémiai karzatok megnyitását eredményezte a nagyközönség előtt. S az is kétségtelen, hogy az irodalom vált a nemzet önkifejezési területévé, ezért juthatott a költészet és az irodalomtudomány diszciplináris és társadalmi téren is vezető szerephez. Hogy Toldy ismerte ezt az elvárást, és korai köteteiben alkalmazkodott hozzá, igazolhatja, hogy munkáinak későbbi változataiban reflektál rá, amikor visszavesz a népszerűsítő szándékból. 1865-re irodalomtörténetei véglegesen kinövik az iskolai kereteket, és a „felnőtt” nemzet szellemi reprezentációjává válnak, de már egyértelműen a műveltebb és a speciálisabban irodalmi érdeklődésű rétegnek címezi őket. Mintha éppen az olvasótábor rétegzettségét ismerte volna fel, és azt, hogy mindenütt nem lehet, s talán nem is érdemes terjeszteni a műveltséget, mert az olyan kompromisszumokkal járna, amit egyetlen tudomány sem vállalhat magára: „Előadás és irály nem olyanok, amilyenek eddig »iskolakönyvekben« használtatnak – írja elősza- vában –, s volt ki ezt máskép óhajtotta. De irodalomtörténet nem gyermeknek, azaz irodalmilag fej- letlen, akár fiatal, akár nem fiatal, tanulónak való; s ép’ ez azon szak, melynek legsajátabb hivatása: a tanulót az iskolaiságból kiemelve, a szabad irodalomba bevezetni; azon hidas az, mely a vízszínnél sokkal magasabb partra viszen fel, s azért nem-meredek nem lehet.” 42 Az idézett mondatokban Toldy – szétválasztva az alsóbb szintű tananyagot és az ismeretterjesztést – az igényes popularitás követelményeit fogalmazza meg, célozva rá, hogy 40 Idézi Dávidházi Péter, uo ., 779. 41 A magyar költészet története , Pest, Heckenast, 1854, X–XI. old. 42 A magyar nemzeti irodalom története a legrégibb időktől a jelenkorig, rövid előadásban, Harmadik, javított kiadás, Pest, Athenaeum, 1872. (Az első kiadás: 1865)
