Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Hász-Fehér Katalin: „De lelke ott lesz a viadaltéren” (Arany János és az irodalomhoz való közelítés perspektívái)
44 ségszerűen deduktív, hiszen a jelentésgenerálásnak kiindulópontja is, leképzési pontja is saját létrehozandó szövege, értsünk ezalatt akár konkrét, betű szerinti írást, összefüggésviszonyt vagy létrehozandó ítéletet és kánont. A kritika jelenidejűsége csak látszólag válik irrelevánssá, amikor kortárs folyamatok képezik a vizsgálódás tárgyát, és csak látszólag lesz történeti, amikor múltbeli folyamatok felé fordul. A történeti anyag mint illusztráció vagy példázat, mint megemlített tényszerűség, vagy mint kompozícióba rendezendő halmaz még nem jelent ugyanis filológiai jellegű szemléletet. Amikor Toldy Ferenc 1851-től kezdve irodalomtörténeteket ír, 32 és a már idézett kőfejtő metafora jegyében maga gyűjti be és dolgozza fel a múltbéli szövegeket, akkor sem filológusként, hanem kritikusként tevékenykedik, hiszen az anyagot olyan narratívához szedi össze és alkalmazza, melynek bevallottan két (jelen idejű) vezérfonala van: a nemzetiség és eredetiség. Ezt a két szempontot engedi rá mind az előbányászott anyagra, mind az értékelő és rangsoroló tevékenységére, így áll össze az az aktuális kánon, mely nagymonográfiáinak struktúráját alkotja. Említhetők ugyan kísérletek a történeti kritikára, ennek létmódja azonban olyan tekintetben minősíthető paradoxonnak, hogy az irodalomtudósnak szemléletileg egyidejű viszonyba kell kerülnie a szöveggel, ez az elsődleges kontextus felélesztésének szükségességét vonja maga után, ilyenkor pedig a kritikai beszédmód átvált filológiaiba. Amikor Arany János az 1840-es évek elején kijelenti, hogy Zrínyi nagyobb költő, mint Gyöngyösi, akkor kritikai a nézőpontja, akárcsak akkor, amikor a Szigeti veszedelem elejét átírja felező tizenkettesekbe. A Zrínyi és Tasso című, 1859-es akadémiai székfoglalójában ellenben, amikor a Szigeti veszedelem transztextuális elemeit vizsgálja, akkor – az eredetiségkérdésre vonatkozó kritikai jellegű felvezetése ellenére – filológiai beszédmódot alkalmaz. Jelen idejű szemléletének megfelelően a kritikai beszédmód preformált narratívával dolgozik. Amikor ennek a beszédmódnak az alkalmazásával irodalomtörténeti munka készül, az markáns szelekcióval és teleologikus (a jelen felé haladó, vagy onnan visszapillantó) szerkezettel társul, mert szemléleti iránya meghatározza, hogy mely tényszerűségek, események, kulturális, ideológiai vagy egyéb folyamatsorok kerülnek be az elbeszélésbe. A kritikai beszédmódra sokkal inkább alkalmazható a „mozaik-metafora”, melyet a filológiára 32 Irodalomtörténetei az 1850-es és 60-as években: A magyar nemzeti irodalom története (Ó- és középkor) , 2 kötetben, Pest, (Példatárral), 1851; A magyar nemzeti irodalom története . Második, javított kiadás, 2 kötetben, Pest, Emich Gusztáv, 1852; Az újkori magyar nemzeti irodalom története , I. füzet, Pest, 1853; Magyar Chrestomathia , I. folyam, a nagygymnasiumok V. és VI. oszt. szükségeihez alkalmazva; II. folyam: a VII. és VIII. oszt. szükségeihez alkalmazva, Pest, Eggenberger, 1853; A magyar költészet története (egyetemi előadások I–IX., a Magyar Akadémiai Értesítő novemberi és decemberi számaiban), 1853; A magyar költészet története , I. k., A magyar költészet Zrínyiig ; II. A magyar költészet Kisfaludy Sándorig , Pest, Heckenast, 1854; A magyar költészet története (egyetemi előadások, X–XXé), Pesti Napló, 1854, 11–81. szám; A magyar költészet folytatott története (egyetemi előadások, I–XVIé), Pesti Napló, 1854, 110–296. szám; A magyar költészet folytatott története , XVII–XVIII. előadás, Pesti Napló, 1855; A magyar nyelv és irodalom kézikönyve a mohácsi vésztől a legújabb időig , vagyis az utóbbi három század kitünőbb írói és költői, életrajzokban és jellemző mutatványokban feltüntetve, kiadta Toldy Ferenc. I. k.: A magyar költészet kézikönyve, A mohácsi vésztől Kisfaludy Sándorig , Pest, Heckenast, 1855; A magyar költészet története a legújabb korban: Kazinczy Ferenc , Magyar Sajtó, 1855, 136. sz., 1856, 1. sz.; A magyar nyelv és irodalom kézikönyve , II. k.: A XIX. sz. költői Kazinczy Ferenctől Arany Jánosig , Pest, Heckenast, 1857; Az ó- és középkori magyar irodalom története , Harmadik, javított kiadás, Pest, Emich, 1862; német fordítása: 1865; A magyar nemzeti irodalom története a legrégibb időktől a jelenkorig, rövid előadásban , I. Pest, Emich, 1864; A magyar nemzeti irodalom története a legrégibb időktől a jelenkorig, rövid előadásban , II. Pest, Emich, 1865; A magyar költészet története az ősidőktől Kisfaludy Sándorig . Második, bővített kiadás, Pest, Heckenast, 1867; A magyar nemzeti irodalom, a legrégibb időktől a jelenkorig, rövid előadásban , Második, jav. kiadás, I–II. k., Pest, Emich, 1868; Irodalomtörténeti olvasókönyv , I. k., Pest, Emich, 1868; Irodalomtörténeti olvasókönyv , II. k., Pest, Emich, 1869, és újabb kiadások az 1870-es években.
