Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Hász-Fehér Katalin: „De lelke ott lesz a viadaltéren” (Arany János és az irodalomhoz való közelítés perspektívái)
40 A filológia érdeklődésének tárgya elsődlegesen az irodalom , vagyis az írott és verbális szöveg , bár figyelme egy adott időszak teljes szellemi környezetére – a vizsgált szöveg kontextusára – kiterjed. Jellegében a kritikai beszédhez áll közel, de nem vállalkozik annak értékelő, beavató, magyarázó, ismeretterjesztő, kánonképző feladataira. Célközönsége és olvasótábora (szűk) szakmai, és csak nehézségek – szűkítések, kihagyások árán fordítható át például populáris vagy mediális beszédmódba. Státusa hasonló a matematikai levezetéshez, ami populáris, ideológiai, olykor filozófiai vagy kritikai szempontból elhagyhatónak és feleslegesnek tűnik, mégis elengedhetetlen tevékenység, hiszen enélkül nincs, vagy nem mindig van végeredmény (ez persze levezetésből sincs mindig). Attól, hogy valami evidenciának tűnik, mint a matematikai „nulla” fogalma, még nem feltétlenül az, és nem is feltétlenül „praxishoz” tartozó probléma, hiszen éppen a „nulla” számról évezredek óta zajlik a filozófiai, teológiai, ismeretelméleti és egyéb diskurzus. A filológiai szemlélet a forráshasználatában tisztában van egy-egy adat megszerzésének folyamatával, szellemi hátterével, az ehhez szükséges logikai, értelmező, következtető műveletek értékével, bizonytalanságaival, ismeretelméleti problémáival, ezért tiszteletben tartja a mások által végzett hasonló tevékenységet és eredményeket, amit hivatkozás vagy reflexió formájában is kifejez. A beszédmód lényegi meghatározójának azonban mindezen túl azt a kérdést tekintem, hogy mit lát (másképpen) a szövegekkel foglalkozó tudós és milyen portrét tud megrajzolni a szövegek között létező, azokat olvasó vagy előállító szerzőről. A filológiai beszédmód történeti és induktív jellegű, elsődleges kontextusokat használó, abban az értelemben, ahogyan Takáts József vázolja nyolc pontban az elsődleges kontextus melletti érveket, 21 továbbá tudatosan választja vagy alkotja meg az általa használt szövege(ke)t – azon posztmodern textológiai, filológiai, mediális elméletek fényében, hogy nem illegitim a szövegsajátosságokra épülő, azok változatait, keletkezési folyamatát is figyelembe vevő értelmezési gyakorlat. Utóbbi különösen olyan szerzők esetében lehet érdekes, mint például Arany János, akinél a szöveg keletkezéstörténete, belső útvonalai, útvesztői gyakran kerülnek be a lezárt, befejezett mű poétikai terébe (a Bolond Istók ba pl. A nagyidai cigányok története, a Toldi szerelmé be az egész trilógia története stb.). Az induktív módszer nem öncélú filologizálás, se nem „vidám tevékenység” , 22 nem abban a hitben zajlik, hogy a részletek feltárásával abszolút igazság birtokába jut a kutató, de nem is valamiféle könnyed és öntudatlan bizonyosságérzet áll a hátterében. Azt sem jelenti ez a látásmód, amire ismét Dávidházi Péter hívja fel a figyelmet, hogy a szövegből és elsődleges kontextusból kiinduló tudósnak ne lennének előfeltevései és bizonytalanságai, 23 ám ezeket nem óhajtja maradéktalanul, a szöveg- és kontextusvizsgálat ellenében , vagy azt elmellőzve keresztülvinni. A filológus – fogalmazhatunk úgy is – folyton változó előfeltevésekkel és szintéziskonstrukciókkal dolgozik. Amikor pedig részeredményeket foglal össze tanulmányszerűen, nem azt jelenti, mintha elért volna valami bizonyosságot, mintha feladta volna az újabb és újabb metapozíció lehetőségét, pusztán azt, hogy tudósít arról, hogy abban a pillanatban milyen koordináták között tartózkodik. Kérdés persze, hogy a koncepcióformáló tevékenység lezárható-e egyáltalán, és ha volt „naiv” hite a filológiának, akkor talán az az illúzió volt, hogy egyszer véget ér a végtelen folyamat. Az 21 Takáts József, Nyolc érv az elsődleges kontextus mellett , Irodalomtörténeti Közlemények 105(2001)/3– 4. 316–324. 22 Utóbbihoz ld. Kulcsár Szabó Ernő, A nyomolvasás önkénye. Az archiváló filológia „vidám pozitivizmusáról” = Uő., Szöveg – medialitás – filológia, Költészettörténet és kulturalitás a modernségben , Akadémiai Kiadó Zrt., Budapest, 2004, 107–119. és Alföld 55(2004)/6., 41–52. 23 Ld. Dávidházi Péter, Mi, filológusok, és a bizonyosság vágya. Pozitivista kötődéseink egy szakmai vita fényében , Irodalomtörténeti Közlemények 108 (2004)/1, 3–55., itt: 5.
