Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - Staar Gyula: Összetartozás (A Forrás és a Természet Világa)
167 Úgy tűnik, lapkészítő emberként is megmaradt a pedagóguslelkem. A Forrás- ban megjelent újabb hosszabb interjúmat is egy legendás fizikatanárral készí- tettem. 5 1988-ban íródott levélben találtam meg ennek az előzményét. Ameriká- ból küldték, Tarrytownból, feladója Stephen W. Bogyo, vagyis Bogyó István. Leveléből idézve kezdtem a Forrás ban megjelent Vermes-interjút: „Kedves Staar szerkesztő úr! Én az 1933–34-es években jártam a budapesti fasori gimnáziumba. Vermes Miklós matematika-, fizika- és vegytan tanárom volt. 1948-ban útlevéllel kivándoroltam az Amerikai Egyesült Államokba, mert 25 éves koromra a magyar kormány kétszer tett selejtlistára: először őseim vallása nem tetszett, utána a gazdaságvezető édesapám foglalkozása. Így hát igyekeztem korai éveimet elfelejteni. Magyar származású feleségem unszolására 1984-ben látogattam haza először. Néhány volt osztálytársam meghívott vacsorázni, ezen az estén találkoztam újra az akkor 79 éves Vermes Miklóssal. Mindenki más megöregedett, ő ugyanolyan volt, mint valaha. Megkérdeztem, mit csinál a vakáció alatt, elmondta, szeret utazni. Ez adta az ötletet, hogy megszervezzem a tanár úr egy hónapos amerikai látogatását. Több mint 30 odakint élő ex-fasorista járult hozzá a költségekhez, akik az ország különböző pontjain vállalták az idegenvezető szerepét is egy precízen összeállított program szerint. Vermes tanár úr 1986. július elsején érkezett egy gutaütően forró délutánon. A gondosan kitervelt útitervből minden pihenőnapot elsikkasztott. Fölmászott New York, Chicago, Washington, Toronto, Montreal magas épületeire, lefúrta magát a földalatti vasút hálózatába, a Niagara-vízesés alá; helikopterrel átrepülte Manhattan vidékét…” Bogyó István később még azt is megírta, hogy: „1984-ben, viszontlátva Vermes Miklóst, szó esett a fasori tanári karról. Megemlítettem neki, hogy az egyik német származású tanár azokban az iszonyú években egyre jobboldalibb érzelmekről tett tanúbizonyságot. – Hát ezt teljesen hibásan érezte – válaszolta Vermes –, az illető 1944-ben saját biztons ágát kockáztatva naponta ment a gettóba diákjain és barátain segíteni. Erről több életben maradt ember tanúskodott. – Akkor örülök, hogy tévedtem – feleltem, s erről több szó nem esett. A következő évben, amikor Vermes amerikai látogatását szerveztem, több mint hetven kint élő tanítványával kerültem kapcsolatba. Tőlük tudtam meg, hogy azokban az időkben Vermes is naponta járt a gettóba másokon segíteni. De ezt nem tartotta érdemesnek megemlíteni.” A Forrás Vermes-interjúval megjelent számát természetesen frissiben postáztam Bogyó Istvánnak. Megírta, hogy azt a számot a Fasori Evangélikus Gimnázium Amerikában élő öreg diákjai kézről kézre adták. Közülük többen neves emberek lettek: zongoraművész, fizikaprofesszor, gyógyszervegyész, mérnök , mezőgazdász, matematikus, ügyvéd, üzletember… Megható és tanulságos, hogy egy szakmailag kiváló, emberségével is példát adó tanár évtizedek múltán is milyen összetartó erő lehetett. 6 rendezett tanácskozás. (Budapest, 1994. március 4–5.) 5 Az örökégő . Beszélgetés Vermes Miklós Kossuth-díjas fizikatanárral. Forrás, 1989. 4. sz. 6 Örökítsük meg itt azoknak a volt fasori diákoknak a nevét, akik a Bogyó István szervezte Vermes- vendéglátás aktív részesei voltak Amerikában és Kanadában: Böhm János, Dach György, Deutsch
