Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - Fekete Vince: Édeskedves… (vers)
148 nagyapám, boldogak leszünk mind, de most még a bunker felé, a diófa felé tartok, közben leszakítok egy-két egrest is, megnézem, hogy a vörös belű körte érik-e már, a szomszédban az eper hogy néz ki, oda szoktunk átjárni, amikor nincsenek otthon Anti bácsi és Anna néni, lopni az epret, hiányos a kerítés, könnyen át lehet bújni, megnézem, van-e sóska is, abból is szakítok, azt sem tudom, hogy dél van-e, délután-e, egy biztos, hogy még nem értek haza a szüleim, dolgom semmi, éppen csak most kezdődik el valami, amiről akkor még nem tudom, hogy elkezdődik, most, vagy ezután nem sokkal, most már tudom, annyi év távolából, hogy igen, ekkor indul, ekkor kezdek el kitalálni legelőször magamnak egy falut, egy várost, majd találok ki egy hazát, abból, ami nincs, már nincs, vagy nem úgy van, ami volt, nem is volt, de lehetett volna, és nem lesz, hiányt, álmot, vágyat gyúrok össze valami voltból, lehetőből, de soha nem lettből és soha nem leszből, és ez lesz az én Erdélyem, ez lesz az én édeskedveserdélyországom, a mértkönnyesateorcáddal együtt, és ez lesz az én védettvidékem, vakvisszhangom, a sohanemvolt, sohanemlesz Hazám…
