Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 1. szám - Tőzsér Árpád: Sokszögű együttgondolkodás (Naplók naplója 2012-ből)
41 Mit küldhetünk át mi a túlra? Sok ezer éves misztériumok nagy kérdése ez. A sírok mellett térdeplők érzik a ké t világ közötti átjárás lehetetlenségét, s szegfűk asztrálkezével próbálnak átnyúlni a kripták kövein túli metavilágba. Reggel ünnepi műsor volt a rádióban: összeállítás Ágh István, Csoóri Sándor, Szilágyi Domokos, Kányádi Sándor, Nagy Gáspár verseiből. Rájöttem, miért van oyan anakronizmus-hangulata a verseiknek: ők még a halottak napján is az életről verselnek. Életről, amely már nincs. A „mai” költők költészetének témája egy élet utáni „élet”, de nem a túlvilág, hanem a játék sehová sem vivő körforgása, pontosabban: a helybenjárás nézőpontjából felülírt világlíra. – E., a feleségem azt mondta a Mindenszentek-versemről, hogy mérhetetlen életközöny van benne. November 2. Ilia Miska küldött egy e-mailt: Bányai Jánost beválasztották a Szerb Tudományos Akadémia tagja közé. Bori Imre után ő a második szerb– magyar akadémikus. Gondolkodom: ki tagja nálunk a Szlovák Tudományos Akadémiának? Bauer Győző, akinek viszont semmi köze az irodalomhoz: neurofarmakológus. És vállalkozó szellemű ember. Volt már kommunista parlamenti képviselő, Csemadok-országos elnök, sőt törökországi diplomata is. November 3. Kezdek kimaradni a saját sorsomból, szokásaimból, életvitelemből, fizikai valómból. A szemem változatlanul „rebeg”, a műtét után más szemüveg kellene, a régivel nem jól látok, nem tudok dolgozni, Cs.-nek tumor van a pajzsmirigyén és mellékveséjén (a felesége szerint mindkettő rákgyanús), D.-t fehérvérűség fenyegeti, a másik D. mániákusan hajtogatja, hogy „Trianon, Trianon!”, K.-t a fia, a fiát felesége teszi tönkre, M.-et kétoldali sérvvel operálták, G. 75. születésnapját ünnepli, rákos gyomorral – egy egész nemzedék van elmenőben, bezárul körülöttem a világ, szólnom sem lesz kihez. Feltéve persze, hogy nem az elsők között távozom magam is. November 5. Az éjjel, 00.10 perckor meghalt a nővérem, Helénke. Erika, a leánya az előbb, 8.30-kor telefonált, zokogva. S egy pillanatra bennem is megállt az ütő, elsötétedett a világ. Mi volt az első gondolatod? – szoktuk (szokták) kérdezni a kritikus pillanatok után. A kritikus pillanatokban és után nincs első gondolat, sőt második gondolat sincs. A kritikus pillanatokban az agy cserben hagyja a testet, s vagy működik a „végső struktúra” (a szellem tudatalatti aktivitása) vagy nem. De vissza Helénkéhez! 86 éves volt, csaknem tíz évvel idősebb nálam, s kicsit anyám helyett anyám volt. Erős akaratát, gyakorlatias gondolkodását, természetét apámtól örökölte – nem restellte bevallani anyagiasságát. Ha munkáról volt szó (akár az én munkámról, az irodalomról is), mindig az volt az első kérdése: mit fizetnek? S ezzel egy időben érzelmes verseket, naplókat írt. Nyugtalan természet volt (feltehetően ő is úgy érezte, akár én, ebben közös volt a természetünk: leáll a földgolyó forgása, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy ő elképzelte!), de azért nyugodjon békében! A magam módján ragaszkodtam hozzá. Apámat, míg élt, magánya miatt szerettem (de nagyon könnyen vissza-
