Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - Gyáni Gábor: Történészként a Forrásban
133 feszültség, sőt ellentmondás rejlik a modernizáció által követelt tömeges fizikai helyváltoztatás, a ki- és bevándorlás, valamint a nemzeti identitás szigorúan helyhez kötő erkölcsi és jogi (állampolgársági) eszménye és gyakorlata között. A kérdés napjainkban különösen aktuális, bár legalább másfél évszázada szüntelenül zajló folyamatokról és konfliktusokról van szó ez esetben is. 13 A sors úgy hozta, hogy a kecskemétiség történeti és jelenbeli értelmét firtató tematikus folyóiratszámokhoz is csatlakozhattam írásokkal, ha nem is a várost közvetlenül érintőkkel. A 2016-os Kecskemét – változások, fejlődési tendenciák címet viselő dupla nyári számban megjelent tanulmányom a város nyitott és zárt történeti fogalmáról szólt. A rendi idők és a polgári korok városát látszólag szembeállítja egymással, hogy az előbbi – jogi alapokon nyugvó – zárt entitás, az utóbbi viszont parttalan és határtalan térbeli és társadalmi forma. Fennmarad azonban a fogalompáros érvénye a modern korokban is, bár átkerül a város terén belülre. Miközben a város jogi és minden egyéb tekintetben kinyílik a vidék felé, hogy magához vonzza annak lakóit és egyéb erőforrásait, aközben belső zárványokat hoz létre annak érdekében, hogy viszonylag békében lehessen élni a rettentő káosz és feszültség közepette is. Ez az, amit a szegregáció és a funkcionális térhasználat fogalmaival szoktak kifejezni a tudomány fogalmi rendjében. A jelenség nem korlátozódik a dinamikusan fejlődő, a polgári és gyáriparosodott nagyvárosra, nálunk Budapestre, de a Kecskeméthez fogható hagyományos parasztvárosban is szüntelenül jelen van. Ezt a tézisemet próbáltam bizonyítani a budapesti belső Lipótváros, valamint a hódmezővásárhelyi szűkebb városmag, és a közigazgatási tekintetben hozzá tartozó tanyavilág kapcsolatának történeti taglalásával. Megjegyzem, mindkét hely szorosan vett színtere eddigi életemnek: Hódmezővásárhelyen nőttem fel, és ott éltem felnőttkoromig; a Lipótvárosban volt és van több munkahelyem, mint a Fővárosi Levéltár, amelynek a hosszú időn át a Bazilika altemplomába telepített raktárában dolgoztam pályakezdőként, illetve az Akadémia, melynek tagjaként és a Közép-Európa Egyetem, melynek oktatójaként nap mint nap megfordulok ma is ebben a városnegyedben. Ha úgy tetszik, mindegyiknek kitüntetett a jelentősége lokális identitásom szempontjából, ráadásul sokat tudok (már személyes tapasztalatokból is) róluk. A 650 éves város címmel gondozott legutolsó nyári dupla szám Kecskemét történetét tárgyaló írásaihoz elméleti-historiográfiai bevezetővel szolgáltam, ahol arról a folyamatról számoltam be, hogy miként emancipálódik a professzionális és a nemzeti öntudat építésében jeleskedő történetírás által másodrangú szerepre ítélt helytörténet a struktúratörténeti szemlélet és tárgyválasztás révén. Ma ott tartunk, hogy a mikrotörténet számára a helyben kutatás, és nem a hely kutatása képezi az egyedül járható utat a lényeges történeti kérdések megválaszolása során. A helyi így nem arra rendeltetik, hogy hasznos építőkövekkel járuljon hozzá a makroszintű országos történet épületéhez; a csak helyben megfigyelhető és értelmezhető történeti tudás önmagában is megáll a lábán, következésképpen 13 Vö. Tara Zahra: The Great Departure. Mass Migration from Eastern Europe and the Making of the Free World. W. W. Norton & Company, New York, 2016.
