Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - Fekete J. József: Külkapcsolataim bejárata
118 hozzá, olyan, mint a megboldogult Benes Jóskáé, meg székelyföldi barátainké, akik agyában minden hülyeség leülepedett, minden témára volt egy-egy fiókjuk, és az előadásukhoz megfelelő nyelvi jelmezük. Nem szállhatok velük szorítóba. Ellenben az írótábor számomra folyamatos inspirációt jelentett, a folytatásban az ottani élményekből született szösszeneteimből idéznék föl hármat. Lehet, hogy már megjelentek ezek szövegek a Forrás ban, de az is megtörténhet, hogy nem. Gion Kiotóban Azok számára, akik a kisebbségi magyar léthelyzet magától értetődő megnyilvánulási formájának a provincializmust és a keserű panaszáradatot tekintik az irodalomban, korántsem egyedüli, de meggyőző ellenpélda lehet Gion Nándor életműve, ami a Vajdaságban élő magyarság huszadik századi történelmének szinte minden részletét magába olvasztotta, ugyanakkor vitathatatlan esztétikai színvonala elutasítja a provincializmus mindennemű vádját, hangütése semmit se vállal a kisebbségi irodalmakkal szemben feltételezett/elvárt siránkozó, önsajnáltató, másokat okoló megszólalásból. Midőn a Symposion , majd Új Symposion köré csoportosult írótársai tájékozódásukban és szövegalkotásukban a ma némi jelentésszűkítéssel, ennélfogva félreérthetően jugoszlavizmusként emlegetett nemzetköziség, a nemzet fölé emelt internacionalizmus felé fordultak, Gion Nándor megmaradt a maga ifjúkori, nemzeti karakterű élményvilágánál. Első regénye, a Kétéltűek a barlangban (1968) az Új Symposion folyóirat műhelyében készült, bevallottan engedményeket téve a szerkesztőknek a modern kifejezőeszközök iránti elvárásai előtt. Ugyanakkor a műben megfogalmazott nemzedéki életszegmentumokon átsütnek egyéb, nem csupán az adott generációhoz kötődő, a későbbi művekben egyre nagyobb teret nyerő problémák, diszkréten képbe kerülnek az 1948–49-es jugoszláviai kirakatperek, a kényszermunkára hurcoltak ártatlan szenvedései, megjelenik a szovjet gyakorlat elutasítása, ami a következő, Testvérem, Joáb című regényben a csehszlovákiai 1968-ban aktualizálódik. A kisregény Gion Nándort eleve teljes írói eszköztárának vértezetében mutatta fel. Egyben ez a regény tanúsítja, hogy szerzőjében az öncélú modernkedéssel szemben tudatosodott a kisebbségi magyar sors megjelenítésének feladatvállalása, amit a következő regényétől kezdve programszerűen művelt. Gion Nándor „dúsított realizmusában” a pontosság mellett egyik legfontosabb szövegalkotó eljárás a túlzás. Az élményt magasra megemelő módszer végig nyomon követhető prózájában, a hallott történetek kisajátításában, a hős szerepének fölnagyításában, az események újramesélésében, amikor egyre nagyobb dimenziót nyernek a részletek. Az ilyen, „dicsekvésnek” számító hangsúlyeltolódásokat Gion mindig leleplezi, az olvasó előtt világossá teszi, hogy hőse éppen lódít, és ezekkel a leleplezésekkel a sajátos gioni hős mindenkori jellemgyengeségét hangsúlyozza. Gion gyakran a társadalmi-történelmi események melegében írta művét, amiben a történelem még képlékeny formájában jelenik meg, tulajdonképpen még nem lehet tudni, hogyan és mivé alakul majd az eseménysor. Így bármennyi valóságeffektus is zsúfolódik bennük egymás mellé, az olvasónak mindig
