Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - Fekete J. József: Külkapcsolataim bejárata
115 Fekete J. József Külkapcsolataim bejárata Nem vezetek naplót, emlékezetem pedig egyre inkább szétesőben, így képtelen vagyok rekonstruálni, miként kerültem a Forrás vonzáskörébe, illetve szerzői közé. Egy biztos, előbb írtam a folyóiratról, mint a folyóiratba. A lap vajdasági száma kapcsán 1994 novemberében az alábbiakat jegyeztem le. A véletlen hozta, mégis úgy tűnik, egyszerre megnőtt a külföldi érdeklődés a vajdasági magyar irodalom iránt. Nemrég a szlovéniai Muratáj szentelte kettős számának felét a vajdasági szerzőknek, röviddel rá pedig a kecskeméti Forrás egy teljes folyóiratszámot (1994/10.) jelentetett meg a vajdasági (magyar) irodalmi állapotok áttekintése szándékával. Az egyidejű érdeklődést mindkét esetben a megváltozott vajdasági viszonyok váltották ki. A Muratáj ban Szúnyogh Sándor arra emlékezik, hogy egykoron a vajdasági írók és a sajtó is igyekeztek felkarolni a szlovéniai magyar írókat, most pedig a vajdaságiak valami „furcsa szétszóratásban” levésre kényszerültek. A Forrás is hasonlóan indokolja a tematikus szám megjelentetését: az itteni szerzők korábbról is munkatársai a folyóiratnak, ugyanakkor „ma különösképpen foglalkoztat bennünket a vajdasági magyarság utóbbi években erősen megváltozott helyzete” – írja Füzi László szerkesztő. Bár mindkét szerkesztőség a megváltozott viszonyokra, a szétszóratásra hivatkozik, hiszem, remélem, nem csupán a sajnálkozás diktálta kötelező feladatként a tematikus számokat, hanem a természetes érdeklődés is közrejátszott, ugyanis egyik folyóirat se a saját szerkesztőségi elképzelése szerint kívánta közönségének bemutatni a vajdasági állapotokat, hanem legjobb érzésük szerint kértek fel itteni szerkesztőket az időszerű anyag begyűjtésére. A Muratáj Ladányi Istvánt, a Forrás Gerold Lászlót. Az előbbi teljesen esetleges, ám mégis kifejezett szerkesztői szándéktól vezérelt válogatást adott, az „elmentek” és az „ittmaradottak” 1 munkáiból vegyesen. Az utóbbi – tisztjéből és munkájából eredően – teljes körű képet kívánt nyújtani: az irodalmi törzsanyag mellé fölvonultatta a vajdasági magyar könyvkiadás, az oktatás és a sajtó helyzetképét, valamint rövid áttekintést csatolt a vajdasági szerb, román, ruszin és szlovák irodalom helyzetéről a kilencvenes években; egyetlen alkotó erejéig még az itthoni képzőművészet is jelen van a számban. 1 A jugoszláviai polgárháborúk elől a fiatal, tehetséges írók közül is többen külföldre, zömmel Magyarországra menekültek, és ahol nem adták föl alkotó mivoltukat. Ők az „elmentek”, akiket hosszú időn át páriaként kezelt a vajdasági magyar irodalmi közélet vezérvonulata, az „ittmaradottak” többsége.
