Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 1. szám - Tőzsér Árpád: Sokszögű együttgondolkodás (Naplók naplója 2012-ből)
36 set írni? Persze, hogy nem szükséges, mondom én, de a költő úgy dolgozik, mint az evolúció: végtelen nagy hibaszázalékkal, azaz pazarlóan. Nem tudhatja, mikor ír remekművet, az irodalomtörténeti szelekció mit szór műveiből az enyészetbe, s mit hagy meg. Leír tehát mindent, ami eszébe jut. Augusztus 15. Még egyszer az evolúcióról! Hallom, hogy a magyar libatenyésztők 15 milliárd forintra perlik a Négy Mancsot, mert ez utóbbi ténykedése eredményeképpen betiltották a libatolltépést, s ebből nekik ennyi meg ennyi káruk származott. Igen, erről az oldalról is meg lehet közelíteni a dolgot, de más vetülete is van. Nevezetesen a Négy Mancs problematikus, mindenképpen elgondolkodtató logikája. Mert az erőszak minden formájának az elvetéséből végső soron a természetes kiválasztódás, a haladás, az evolúció elvének a tagadása következik. Arról nem is beszélve, hogy aki a létfenntartáshoz szükséges kvázi- erőszakot is be akarja tiltani, az tulajdonképpen maga is az erőszak eszközével kíván élni. Augusztus 16. Vojta ško szomszéd (magyarul nem beszél, de ért egy keveset, felmenői között magyarok is vannak, innen a magyar szimpátiái) hozza felháborodva Paul Lendvai most megjelent szlovák nyelvű könyvét ( Maďari – Magyarok, Kalligram 2012), hogy mit szólok hozzá én, mint egy nem létező nemzet tagja. Lendvai ugyanis tulajdonképpen azt állítja a könyvében, hogy magyar nemzet nincs, minden jelentős ún. magyar személyiség horvát volt, szerb volt, német volt, szlovák volt és zsidó volt. Mondom a dühöngő szomszédnak, hogy Lendvait nem szabad komolyan venni, egy semmihez sem értő dilettáns, aki feltűnési viszketegségében összevissza irkál mindent, s akiről Kertész Imre valami olyasmit írt anno , hogy Ausztriában lézengő hivatásos sztálinista ritter. De azért belenézek a könyvbe, s a szerény tehetségű néhai Fekete Jánosról szó szerint ezt olvasom: „származását tekintve félig francia, félig török volt”. Felnevetek. Na lám, az ostobaság csimborasszója! Az állítás átvétel Szerb Antal irodalomtörténetéből (a forrást Lendvai persze nem tünteti föl), csakhogy Szerb Kazinczyt idézi, aki Fekete műveltségét és erkölcsiségét jellemzendő írta, enyhe malíciával, hogy ez a műveltség és erkölcsiség félig francia, félig török, s ezalatt azt értette, hogy a gr óf műveltsége franciás volt, s erkölcse „török” (azaz szabados). A szerencsétlen Lendvainak azonban nincs érzéke az ilyen nyelvi finomságokhoz, s szó szerint értelmezte Szerbet és Kazinczyt. Így lett a szegény színmagyar Fekete Jánosból „származását tekintve félig francia, félig török”. Összecsapom a könyvet, nem olvasom tovább, visszaadom a gazdájának, dühöngjön rajta nyugodtan tovább. Augusztus 23. Kivettem az Akadémia könyvtárából Beneš Emlékiratai t (Edvard Beneš: Paměti I – III, Volvox Globator , 2008), verset írok a hírhedt cseh politikusról, persze inkább afféle paszkvillust. Nem tudom, mennyire sikerül majd a témát s a mostani olvasmányaimat (az Elveszett paradicsom látomásos, monumentális intellektualizmusát, Iuvenalis vitriolos nyelvét és Seamus Heaney átmitologizált , transzcendentált politikumát) egybeszőni.
