Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - A. Gergely András: Szimbolikus harc, jelképes győzelem, közlésbátorság
75 Hankiss Elemér már (szemben az itt hivatkozott Pártélet-cikkel) a Valóság ban írta meg a „főkutyák és alkutyák” rendszerét, de a megyei tanácselnök is megerősítette, hogy „a szocialista demokrácia, amely állítólag szélesedik és mélyül, az mégsem szélesedik és mégsem mélyül”, ha pedig ezt már egyetlen folyóirat sem merné leközölni, akkor a vita, konfrontáció nem árt annyit a Magyar Népköztársaságnak, mint a szociográfia torzképe. Csató Károly még szerzői minőségében hozzátette: aki már első mondatában lefasisztázza a másikat, hogy megvédje a szocializmus rendszerét, és „szemét, ellenséges irománynak” minősíti az interjúkra épült szöveg közlését, majd felajánlja, hogy jóvá lehet tenni a vétkeket, nehogy kitekerjék a nyakát…, az nem biztos, hogy elvtárs, de biztosan nem úr. A szociográfia mibenlétéről Kamarás itt elmondott minden lényegeset, az interjúk magnón vannak, csak éppen azért nem lehet nevesíteni őket, mert a közhangulat e megtorlást idézi leginkább. Hatvani Dániel még hozzáfűzi: Féja Viharsarokja épp most a peranyag mellékletével jelent meg újra, amely éppúgy tükrözi a lehetséges ellenállást egy valóságképpel szemben, ahogyan Zám Tibor, Csoóri Sándor, Csák Gyula művei… „De munkáikat egyelőre nincs mihez viszonyítani, csak a valósághoz lehetne, akkor pedig az írások nyomán legalább annyit kellene vizsgálódni, mint azok tették, akik írtak.” Zárszóként még a város első titkára szólalt fel, megszólítva a pártközponti elvtársat, jelezze álláspontját, aki megerősítette, hogy szociográfiára, valóságleírásra szükség van, ez ellen hittudományi érveléssel támadni nem érdemes…, a temetőügyet meg rendbe kell tenni, a kegyelet és tisztelet mindenkinek jár. Majd a város első embere még idézett pár sort egyes bajgyűjteményi félreértelmezésekből, s közölte: minden zörgés dacára a város ügyei ezután is a városi pártbizottság és a városi tanács választott testületeiben fognak eldőlni. Ehhez demokratizmus kell, nyitottabb kapu is. Ezért hát megköszönve a hozzászólásokat, lezárja az itt és most elhangzott szavakat… Majd konyak, koccintás, mosolyszünetes álbéke. Még évekig… Magam, városkutatóként és Halason továbbra is kutatgatóként még mintegy két évtizedig követtem a fejleményeket. Kicsit sajnálni lehetett, hogy nem voltunk érdemi csatasorban, nem volt játéktechnikánk, csak önvédelmi reflexünk és néhány ködlő szakirodalmi hivatkozásunk (Kamarás például Oscar Lewis Sanchez család ról készült kutatására utalt, miközben a kutatás „reprezentativitását” kérték számon, ami valós perspektíva és értelmező szemléletmódok össztüzében álló aspektus ugyan, de nem védhette a megalkuvásra és adaptálódásra kényszerített híveinket a városban, sőt hosszabb időre saját kalodájukba zárta őket…, amihez Sanchezék városantropológiai kutatása Mexico Cityből és az ötvenes évekből éppúgy nem volt „ellenérv”, mint a Lenin-idézetek sora a Pártélet hasábjairól…!), de egészében úgy vélem, a fölvett anyag közlése 2 és a „fölvett kesztyű” sikeres használata nemcsak megnyitotta a helyi nyilvánosságot, nemcsak megerősítette a szókimondás jogát, a helyi önszerveződés szabadságtörekvéseinek lehetőségeit, de alapot kínált a helyi értelmiség számára a vitákra, a személyes besorolásokra, 2 A. Gergely András 1981 Hatalom és szellem ütközete Kiskunhalason . Megjelent: Zárt Kör, 1993/2. szám, 159–183. oldal
