Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - Fried István: Forrás-évfordulón – nem csak a Forrásról
21 mely már régen nem akar és nem is tud függetlenedni a párhuzamosan futó egyik történettől. Olyannyira nem, hogy a folyóirat munkájába való kései bekapcsolódást követőleg folyamatosan vagyok közleményeimmel jelen, évente több ízben köszönök be legkülönfélébb dolgozataimmal, nemegyszer (mint most) a szerkesztők szíves felszólítására. Az első megjelenés ürügye Katona József „kerek” évfordulója volt: egy (hol másutt?) Kecskeméten (mondanom sem kell: mintaszerűen) megrendezett konferencia előadójaként a Bánk bán színi utasításaival foglalkoztam. Tézisem szerint: a korszak színészete, gesztus- és mimika-„tára” köszön vissza, hiszen Katona elsősorban előadásra (csak másodsorban nyomtatásra) szánta az első, kezdetlegesebb, bár így is sokat ígérő, a kor átlagos magyar drámairodalmát messze felülmúló változatot. A második, végleges változatra sem törölte, nem javította ezeket az utasításokat, a magyar színészet nem változott a közben eltelt fél évtized folyamán, a „síró-éneklő” iskolával még az 1830-as években is küszködtek színészeink, a vándortársulatok aktorai még tovább is. Előadásomat a szervező Kerényi Ferenc (többször írt a Forrás ba) kérte el a Színháztudományi Szemle számára, viszont a Forrás t sem hagyhattam cserben. A megoldás a Forrás tól érkezett: a szerkesztőség tanulmányblokkot szervezett 200 éve született Katona József címmel. S hogy Katona József egyetlen irodalmi tevékenykedése se maradjon említetlen, Füzi László Márton László prózaíró-fordítót és engem arra kért, hogy tanulmány- igényű ismertetésben számoljunk be a lírikus Katonáról, akinek nemrég láttak napvilágot versei – kötetben. A blokk egyébként tizenhárom közleményben emlékezett/emlékeztetett a szélesebb olvasóközönség előtt mégiscsak a Bánk bán alkotójaként ismert Katona Józsefre. A kecskemétieket a két tudós-tanár, Orosz László és a költői-írói szótárakat megjelentető Beke József képviselte, a szűkebb értelemben vett irodalomtörténeti szakmát T. Erdélyi Ilona és Kerényi Ferenc. De a szerkesztő összmagyar találkozóra hívta a dráma/színháztörténet munkásait, a Vajdaságból a színháztörténész Gerold László küldött írást, Erdélyből Kötő József és Sebestyén Mihály publikált a számban: közeli és távolabbi, fővárosi és helyi, határon túli, egyek a Katona Józsefről való gondolkodásban, jelenlétükkel és a szám egészével jelzik a Forrás koncepciózus irodalompolitikáját, azt a kölcsönösséget, amely a földrajzi határokkal mit sem törődve hirdeti meg az egy érdeklődésű kutatók természetes egymásra találását, közösségét. A blokkot az erdélyi Jánosházy György, illetőleg Pintér Lajos versei keretezik. Még csak annyit: Füzi László 1989 júniusában vette át a főszerkesztői posztot az addig mb. szerkesztőként funkcionáló, sok éven át főszerkesztő-helyettesként munkálkodó Szekér Endrétől (akit időtlen idők óta ismertem). Kitérőképpen, de talán mégsem egészen, írom ide korábbi jegyzeteimből az alábbiakat; e jegyzetek eleinte nem voltak összefüggésben a Forrás sal, de ahogy nemrég előkerültek egy elfelejtett dossziéból, összefüggésbe kerültek. Ekkor tudatosítottam magamnak, hogy Forrás címmel (tudomásom szerint) eleddig három irodalmi orgánum jutott nyomdafestékez. Az csupán érdekesség, hogy 1969-ben, Payer István szerkesztésében, évi háromszori megjelenéssel Komárom megyei antológia indult, idők múltával ebből nőtt ki a tatabányai székhelyű Új Forrás , amely mainapság is él és virul. Talán kevésbé ismeretes, hogy hajdani kormányzati
