Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - Fried István: Forrás-évfordulón – nem csak a Forrásról
20 seket okozott, melyet viszont általános derültség oldott föl. Erre a színielőadásra, a jogászkodásra, a kecskeméti „idő”-re Jókai elbeszélésben, önéletrajzi írásokban sokszor emlékezett vissza, a páratlan humorral előadott történeteken a nosztalgikus visszagondolás csillan át. S bár a megjelenés időpontjában elkerülte figyelmemet, a kutatás során rábukkantam Orosz Lászlónak Jókai kecskeméti tartózkodása részleteit feltáró tanulmányára (előtte csak régi kecskeméti napilapok hasábjain írtak derék tollforgatók erről a témáról). A szerző nem volt ismeretlen előttem. Az Új Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztőjeként gondozta az általam írt szócikkeket; illetőleg korábban már becsültem Katona József életét és munkásságát bemutató írásait, a kritikai kiadást, az ezzel kapcsolatos színház- és kortörténeti tanulmányokat. A személyes megismerkedés csak megerősítette a művei olvastán róla bennem kialakult képet: öntudatos szerénysége, roppant tudása ellenére, vagy éppen ezért feltűnő visszafogottsága, választékos, de nem modoros, mindenféle manírtól mentes társalgása emlékezetes maradt számomra. Aztán úgy adódott (és itt átlépek a „másik” történetbe), hogy hetvenedik születésnapja alkalmából én köszönthettem: ha jól emlékszem, köszöntőm megjelent a Forrás ban. Orosz Lászlóval nem találkoztam sokszor, de valamennyiről tartalmas beszélgetések emlékét őrzöm. Az Eötvös Kollégiumból került Kecskemétre tanítani, és lényegében Kecskeméten élte le életét, annak a műveltségnek igézetében és szellemében, amit az Eötvös Kollégiumból hozott magával – nevelődésének másik színtere: Sárközi Márta otthonának szellemisége, mely megalapozta elkötelezettségét a Válasz folyóirat és munkatársai iránt. Csodáltam, miként tudta mindezt megőrizni egy szellemellenes korszakban, mint tudta ezt közvetíteni tanárként, és mint volt képes kialakítani azt a tudós-tanári magatartást, amely napjainkban csak nyomokban található meg. A Forrásban közölt kritikái, tanulmányai igazolják, mennyire benne élt, mennyire együtt élt korában/korával. Orosz László megírta Kecskemét irodalomtörténetét, Füzi László vázolta föl a legújabb periódust (melynek szerkesztőként közreműködője lett!). Ebből az irodalomtörténetből kezdtem igazán megérteni (s ezt kutatásaim elmélyítették), hogy Kecskemét miért lehetett egy darabig otthona Petőfinek és Jókainak, de azt is, mit hozott magával Pestre Katona József jogászi tanulmányaihoz és delectans actori tevékenykedéséhez. Hozzáteszem, hogy szegedi – kiváló – tanítványaim között bőven voltak kecskemétiek, rajtuk keresztül a nem kevésbé kiváló magyartanárok üzentek nekem, általuk a kiváló iskolák és kiváló kecskeméti diákközösségek. Visszatérve Jókaihoz: egészségügyi okai voltak, hogy Kecskemétet (és nem Pestet) választotta jogi stúdiumai színhelyéül; a törékeny, veszélyeztetett tüdejű ifjú megedződött a kecskeméti levegőben, remek barátokra lelt, kikkel később is ápolta kapcsolatait. Hogy a városba visszatérő Katona Józsefről el lehetne-e efféléket mondani, arról megoszlanak a vélemények. Orosz László utóbb Ady Endre mélyenszántó esszéjéből, A magyar Pimodán ból idézte föl a megfelelő passzusokat, ebből a prózai alakba tördelt költői látomásból; Orosz László rendezte sajtó alá a kecskeméti évek írásos termését is. S ha már egy pillanatra (hosszú pillanatra) átléptem az egyik történet határát, itt folytatom a másik történettel, amelybe belejátszik 1991 óta az „én történetem”,
