Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 1. szám - Tőzsér Árpád: Sokszögű együttgondolkodás (Naplók naplója 2012-ből)
23 lyamtársam), s most inkább azt kérdezem: ki előzte meg? A napokban is eltávozott valaki, de olyan gyorsan következnek a halálesetek egymás után, hogy már regisztrálni sem tudom őket. Aztán lassan, mint az előhívóban úszkáló fényérzékeny papíron a kép körvonalai, előtűnnek a retinámon egy mosolygó fiatal nő vonásai: a költő Csepécz Szilviáé. Állunk valami fogadáson, s nevetünk, gondtalanul. Gondtalanul? Én talán gondtalanul nevettem a saját élceimen, az ő nevetése valószínűleg már annak a tragikus léleknek, menekülő embernek a segélykérése volt, aki néhány héttel később öngyilkos lett. Csak én érzékeltem nevetésnek a sírását. 46 éves volt. Fukári Vali bő harminccal több. Ez utóbbit nehéz természetű, kemény, megszállottan elvhű, következetes embernek ismertem. Sokáig ő volt az egyetemen a „szlovák nyelvünk”, ő tudott közöttünk a legjobban szlovákul, ha valamilyen állásfoglalást fogalmaztunk (s a kommunista idők ellenzékének ez ismert, „kedvelt” műfaja volt), rendszerint ő öntötte szlovák szövegünket végleges irodalmi formába. Egyéniség volt. Egyénisége, munkái életében is, halálában is több figyelmet érdemeltek volna/érdemelnének. Február 29-e van, szökőnap. Szegény F. Vali úgy halt meg, hogy halálának még évfordulója is csak négyévenként lesz. Március 22. Megszűnőben van a Madách Kiadó: fizetésképtelen. Tegnap bent voltam a szerkesztőségében. Senki rajtam kívül nem volt bent, úgy néztem körül, mint a Petri-versben a csődbe ment boltos a boltjában: Mint tönkrement kereskedő a csődtömeggondnokra várva, bolyongok szórakozottan és mégis kíváncsian e most még enyém lakásban. Végtelen szomorúsággal néztem az elárvult szerkesztőséget, az ismert könyveket, lexikonokat, szótárakat a polcokon: a Madách Könyvkiadó egy életen át volt biztos pont a számomra, és természetesen nem csak számomra. Az intézmény (de tulajdonképpen Dobos László, a mostani és alapító igazgató) fél évszázadon keresztül volt a szlovákiai magyar írók munkaadója. Március 23. Tegnap megjártam Budapestet, de a városból szinte semmit sem láttam. Csak a budai oldalt, abból is csak a Kecske utca 13.-at. Ott székel a Magyar Művészeti Akadémia. (A Batthyány térről a 160-as és 260-as autóbusz megy oda.) Mács Jóskával utaztam s vettem részt az intézmény ülésén. Az Akadémia egész tagsága Mácshoz hasonlóan naiv-nemzeti. Váltig nem tudom, jó helyen vagyok-e közöttük. Mindenesetre Gyurkovics Tiborról (akiről az MMA-sok kismonográfiát akarnak íratni) alaposan elmondtam a véleményemet: lehet, hogy Gyurkovics az MMA-nak egyik alapító tagja volt, de a költészetben semmit sem alapított. – Dögmeleg van, Budapesten is a kezemben hordtam a nagykabátomat, s közben, az időjárásnak ellentmondva, egész idő alatt fájt a torkom. S magamban azon derültem (m ár amennyire fájó torokkal lehet derülni), hogy a reformkorban Budapestet a honatyák hol Honderű re, hol meg Bájkert re akarták átkeresztelni.
