Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 2. szám - Borsodi L. László: Baka István „apokrif” költészete
66 Mindkettőt, a Sellő-szonett et és a Rapszódiá t az Új versek ciklus elején helyezte el. 5 Úgy vélem, a két vers azonban az utólagos (önkényes?) szerkesztői eljárás ellenére sem része a szerző szándéka szerint lezártnak tekintett, életműkiadásnak számító költői testamentumnak. Véleményemet Bombitz Attilának, a Baka István művei életműsorozat 6 szerkesztőjének az okfejtése és életmű-helyreállító gyakorlata alapozza meg, aki a sorozat első, Versek című kötete és az Összegyűjtött versek filológiai alapszövegének a Tájkép fohásszal című, a Baka István által módosított, újrarendezett és az alkotás felől lezárt költői testamentumot tekinti (amelyet már az Unikornis Kiadó is pontosan követett 1998-ban A magyar költészet kincsestára 66. köteteként Kormos István verseivel közösen kiadott könyvben). Az Összegyűjtött versek utószójában Bombitz a következőket írja: „A Tiszatáj életműsorozatában e két vers, a Rapszódia és a Sellő-szonett már kikerült a Tájkép fohásszal »Új versek« ciklusából, és a függelékben voltak olvashatók. A függelék a Tájkép fohásszal eredeti, szerzői intenciójú kompaktságát és zártságát kívánta ellensúlyozni a Baka által fel nem vett, de életében megjelent, valamint a hagyatékban 2003-ig talált versek, változatok és vázlatok közlésével. Jelen kiadás [ Összegyűjtött versek – B. L. L.] függeléke az azóta előkerült kéziratok és gépiratok közlésével bővült, valamint azokkal a korai versekkel, amelyek publikálásához a jogörökös a Versek szöveggondozásakor még nem járult hozzá.” 7 Bombitz Attila korrekciós gesztusát tehát magának a Baka-poétikában érvényesülő nyelv- és költészetfelfogásnak a karaktere legitimálja, mint ahogy a Függelék összeállításának a szükségszerűségét és az abban érvényesülő koncepció mibenlétét is. Felismerve és követve ugyanis a költő által következetesen érvényesített poétikai-esztétikai elveket, a nyelvi megnyilatkozást mint szerepjátéko(ka)t színre vivő poétika belső alakulását, fejlődését, szerkesztői elvként nem valamilyen létjogosultnak vélt teória nevében kategorizált, hanem igazodott a költői életműből következő, így a szerkesztővel szemben is támasztott szigorú alkotói, kifejezetten poétikai-esztétikai természetű elvekhez és elvárásokhoz. Mint ismeretes, Baka István nagyon igényes költő volt (önmagával és másokkal szemben is): csak a verseszményének, vagyis a képi megformáltság és a metrum tekintetében tökéletesnek ítélt költeményeket közölte, és ha úgy látta helyesnek, az első – folyóiratbeli vagy kötetben való – közlés után is szigorúan megrostálta a verseit. Az 1970 előtt írt szövegekből beválogatott ugyan néhányat a Magdolna-zápor című kötetbe ( A lombon átszűrt ; Hajnaltól reggelig ; Szép fácska, dunna volt… ; Már egyre több eget ; Az udvar fája ; Nem vagy itt ), de később az Égtájak célkeresztjén és a Tájkép fohásszal című gyűjteményes kötet ekből kihagyta, mert mindvégig megvolt benne az igény, hogy a világot egységben, harmóniában láthassa és láttassa. Mint fogalmaz: „Ez az igény fejeződik ki abban, hogy igyekszem szigorúan szerkeszteni, mivel a vers a valóság helyére lépő valóság is, amelynek éppen olyan szervezettnek kell lennie, mint amilyen megszervezettséget feltételezünk a világról.” 8 Ha azonban úgy ítélte meg, hogy verse nem felel meg ennek az elvárásnak, és a 5 „ A Sellő-szonett bizonyosan az ott olvasható versekkel egyidős, tehát a Baka István életében megjelent utolsó versgyűjtemény (November angyalához, Jelenkor, 1995) lezárása után íródott. A Rapszódia korábbi, de biztosan 1990 után keletkezett, és a költő egyik verseskötetébe sem vette fel.” Uo. 6 A Baka István-életműsorozat a Tiszatáj Könyvek gondozásában jelent meg Szegeden: Versek (2003); Próza, dráma (2005); Publicisztikák, beszélgetések (2006) – mindhárom kötet szövegét gondozta és az utószót írta: Bombitz Attila; Műfordítások I. (2008); Műfordítások II. (2008); Műfordítások III. (2009) – mindhárom kötet anyagát válogatta, a jegyzeteket és az utószót írta: Szőke Katalin, a szöveget gondozta: Bombitz Attila. 7 Bombitz Attila: Utószó , in: Baka István: Összegyűjtött versek , 527–535., itt: 529. 8 Baka István: „Akkor vagyok a legszemélyesebb, amikor álarcot veszek föl” . Beszélgetőtárs: Vecsernyés Imre, in: Baka István művei. Publicisztikák, beszélgetések , Tiszatáj Könyvek, Szeged, 2006, 236–243., a szöveget gondozta és az utószót írta: Bombitz Attila, itt: 238.
