Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 2. szám - Báthori Csaba: Rend és szabadság a versben (A 2005-ben megjelent zürichi József Attila-kiadásról)
64 be szíve mélyén önpusztító létgyakorlatra valló életműveket. 2005-ös felolvasásaim során nehezen tudtam megítélni, mennyiben vitte át az esztétikai hordozóanyag e költészet egyetemes közlendőit, mennyiben győzte meg az amúgy lelkes, néha rajongásig hevült hallgatóságot a mélyebbről fakadó költői tanúságtétel, a szociális elkötelezettség, nem „térítette-e el” az olvasó megrendülését a költő személyes sors ának siker- és eredménytelensége, sokszoros szakmai kudarca, elvont szférákba emelkedő hangütése, az a „tiszta szigorúság” és szigorú tisztaság, amelyet mi magyarok ebben a költészetben – egyebek mellett – annyira értékelünk. Megesett, hogyne, például a müncheni egyetem 2005-ös estjén – egy csodálatos müncheni színésznő előadásának hála –, hogy a hallgatóság átszellemülten, megilletődött csöndben ízlelgette szinte egyenként a szavakat, s a végén viharos tapssal és megindult szavakkal hálálkodott minden részvevőnek a „nagy felfedezésért”. Nem kétlem, az előadott nagy verseket az idős színésznő szinte személyes tapasztalatot tükröző megrendülése hitelesítette, avatta művészi élménnyé, az örökkévalóság jegyében előállt pillanattá. De ilyen elemi siker volt a kötet bemutatója is 2005-ben, a berlini magyar nagykövetségen, ahová – szigorú beléptetés mellett, ezért ismerem a számot – pontosan négyszázhatan jöttek el. Kertész Imre, aki ugyancsak jelen volt az esten, utóbb a fogadáson mosolyogva azt mondta (ma sem tudom, nekem mondta-e vagy önmagának, netán Attilának üzente a másvilágra): Látod, milyen nagy utat lehet megtenni, ha az ember a semmiből indul . Nem is rossz ez talán végszónak. Igen, aki a semmiből indul – ezt éppen József Attila élete és műve igazolja –, az mindenhová elérhet az időben.
