Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 12. szám - Horváth Dezső: A hergelik
118 zítve a borítást, ott fönn még nagyobb lehet a nyomáskülönbség. És messzebbre röpülhet a tető, ha nem hagynak egy kicsike ablakot rajta! Most már válthatunk, jöhet a mostani viharvert, égszakadásos, árvizes esztendőnk egynémely törvényszerű furcsasága. Elsőnek még itt is térüljünk el kicsikét, maradjuk egy pillanatig a nyelvieknél. Tavaly is, tavalyelőtt is evakuáltak nálunk. Már-már azt hittem, a kitelepítés és a kiköltöztetés szónak elmehetnénk a temetésére, ahogy beszélni, mondani is elfelejtünk lassan, csak kommunikálnunk szabad. A rosszat nem szemléltetjük, így tanította magyartanárunk, nem folyta- tom tehát a szánalmas listát, csak azt akarom mondani, a mostani megrendítő pusztítások mintha visszahozták volna az egyik legszánalmasabb jó cselekedet szavának polgárjogát. Idén a közmédia minden ágában csak kitelepítettek és kiköltöztettek embereket. Kicsi siker, de siker. Akkor is, ha mindig borzalom van mögötte. Félig-meddig szóhasználati kérdés a következő is, szintén rádióból és televízióból származtatva. A vályogházak nehezebben állják a vizet, hamarabb összedőlnek , mint a téglából valók. Egyszerűen szétáznak. Csúszóssá lesznek, akár a szappan. Nagyképűség lenne tőlem, ha elkezdeném magyarázni, mi a vályog, hogyan keverik törekkel vagy szalmakeverékkel a földet, hogyan verik vagy vetik, hogyan rakják egymásra, hogyan vizsgáztatják állékonyságát, mert ez mind a házépítők tudománya. Ahol azonban nem lehetett vályogtéglát vetni, mert nem volt hozzá alkalmas nyersanyag, ott az ősi lelemény deszkák közé döngölt földből építkezett. Vertfalú háznak vagy tömésfalnak mondták ezt a fajtát. Városi ember azonban ilyen finom megkülönböztetésre nem ád , az ő nyelvén leginkább a vályogházak omlanak össze. Ott is, ahol vertfalú van csak. Azokért is nagy kár. Sokak egész életének gebeszkedése roskad össze. Régi mániám, nem győzöm kárhoztatni az új módit, a hozzánk talán amerikaiként érkező, bár ott is csak átvételként anyakönyvezett építési módot. A lapos házakról beszélek. Sokszor féltéglányi magasságban már a küszöb következik. Mit tesz az a bolond víz, amelyik kiadósabb eső révén mennyei csapásként éri el a környéket? Pofátlanul, köszönés nélkül, kéretlenül-kelletlenül bemegy a lakásba. Ne vigasztaljon bennünket az a még szomorúbb tény, hogy az ötlépcsősökbe is be tud menni, ha szügyig ér az utcán a pöcegödrök tartalmával bruttósított sártenger, és a kredenc lapjáig is fölérhet. Nemzeti nagy kárunkat, tudom jól, nem enyhíti semmi, de legalább most vonjuk le a tanulságokat. Ez még mind a földszinten vagy a vízszinten van, gyerünk végre följebb, a padlásra. Hallom az országos sirámokat, egyetlen éjszaka egészen széles sávban emelgette le és vagdosta földhöz házak és templomok tetejét a borzalmas förgeteg. Szokása, hogy az egyiket megbontja, a másikat érintetlenül hagyja. Megint nem szeretnék okostóbiás lenni, de három-négy híradóban elkezdtem figyelni, van vagy nincsen, pontosabban volt vagy nem hergelik rajtuk. Látom az egyik házat, frissen meszelt fala jelzi, mostanában esett át a fölújítás költséges tortúráján, és olyan a teteje, mintha halszálkából rakták volna. Az is hézagos, mert a gerendákat, a szelemeneket és cserépléceket is elvitte a vihar. Mellette sima palatetős, annak semmi baja nem esett.
